Évadzárás előtt pár nappal mutatta be az RS9 Színház Hazai Attila Budapesti skizo című darabját, amelynek fő erénye, hogy szünet nélkül „lezavarják” másfél óra alatt. Tömény, esszenciális magyar valóságból ennyi a befogadóképesség határa, még akkor is, ha kitűnőek a színészek, „ütős” a történet, és Lábán Katalin rendezői munkája pontosan fotografálja a drogfüggés szörnyű csatáit. Szakemberek szerint a magyar tizenévesek mintegy 60 százaléka próbálkozott már a droggal; az esetek nagy részében a kíváncsiság ennek a magyarázata. Ez a „személyiségkukkolás” hosszú sikerszériát garantálhat a darabnak, különösen azok körében, akik már ismerik a szerző korábbi munkáit. A Zalaegerszegi Nyílt Fórumon bemutatott Barbara menekülése, vagy a Cukorkékség című film a Budapesti skizohoz hasonlóan a devianciával foglalkozik, csak éppen nem egzotikumként bemutatva azt, hanem a mindennapi életünk részeként. A nyári „szabad röpték” előtt mindenesetre tanulságos lehet megtekinteni a darabot. –
- 06:00 Mészáros Lőrincéknél is cseng a kassza Tóth Alex Premier League-be igazolása után
- 03:33 Behúzott egy hatalmasat az ellenfélnek a kiállított focikapus
- 00:00 Stratégiát vált a világelső Magyarországon
- 23:47 A reptéren fogták el a Fidesz nemrég lemondott szegedi elnökét
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
- 21:54 „A második félidő katasztrófa volt” – a Győr idén harmadszorra sem tudta legyőzni a Lokit
- 21:46 Terroristák robbantottak Kolumbiában: 19 halott, 48 sérült
- 21:19 Tóth Gabi: Álmomban nem gondoltam volna, hogy ennyire a fideszesek vérét akarja mindenki inni
- 21:08 A bukaresti kézicsapat a mumust elsöpörve jutott a BL-elődöntőbe
- 20:56 Feljelentették azokat a kormányhivatali dolgozókat, akik a szombathelyi fideszes jelölt kampányán dolgozhattak
- 20:50 T. Danny érkezik Curtis helyett a Megasztár zsűrijébe
- 20:05 Harmadik nekifutásra összejött: a Vasas visszajutott az NB I-be
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 06:00 Fotósorozat: így született és ragyogott fel a dupla szivárvány Szegednél
- 05:00 Mesebeli világba repít a több hektáros babócsai nárciszmező
- 18:49 Dopeman: Az, hogy másnak börtönt kívánj, ez a legalja
- 13:09 „El akarja kerülni, hogy gyurcsányosodjon” – politológust kérdeztünk, mi rejlik Orbán mandátum-visszaadása mögött
- 20:03 Pléh Csaba: Ellenállhatatlan sarlatánokkal küzd a tudományos világ
- 17:17 A Final Fourt sem érte el a Fradi, mióta Kubatov megüzente a világnak, hogy öt éven belül BL-t akarnak nyerni
- 18:28 Ha ezt a darabot mindenki megnézné, másnap egy jobb országban ébrednénk
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján kitört lövöldözésről
- 17:08 Hidegfront érkezik a jövő héten: veszélyben a majális?
- 19:22 Csak Böde csapta nyakon a védőt, de a Paks nem okozott gondot a Fradinak
- 16:31 Már az orosz elit is egyre dühösebb az internetkorlátozások miatt
- 23:26 Az újabb bíróbotrány árnyékában történelmi mélypontra került a két Serie A-óriás párharca
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
