Jelenleg két potenciális esélyese van a független web auditnak: egyik a tavaly júliusban alakult Magyar Internet Audit Tanács (MIAT), a másik a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet. Ez utóbbi 1996-ban kezdett el e területtel foglalkozni, s tavaly nyár óta egy új, a mérésre alkalmasabb szoftverrel dolgozik. Ezt a programot az Inventra cég fejlesztette ki és tartja karban, ami azonban – mivel az Inventra megvette az Index tartalomszolgáltatót – összeférhetetlenségi problémákat vet fel. A nagy tartalomszolgáltatók némelyike nem is hajlandó ebben a megoldásban közreműködni. „A Medián csak mér, de nem auditál” – mondja Kereszttúri Gergely, a McCann Relationship Marketing ügyfélszolgálati menedzsere, – „mert nem független, nem nonprofit, módszerei nem teljesen nyíltak és az eredményt nem engedi ellenőrizni.” „A MIAT által fejleszteni kívánt rendszer kiépítésében és működtetésében a tervek szerint egyetlen médiatulajdonos sem vesz részt” – tudtuk meg Novák Pétertől, a Magyar Reklámszövetség internet tagozatának vezetőjétől. Az üzemeltetést a lapok példányszám auditálását már évek óta szervező Magyar Terjesztés-ellenőrző Szövetség fogja végezni, s mivel az adatok a világhálón jönnek-mennek, a szövetség éves rotálással cserélgeti majd internetszolgáltatóját. Az auditot nemzetközi standardok alapján kívánják megvalósítani, jelenleg a német web auditáló szervezettel vannak kapcsolatban. E szolgáltatás várhatóan júniusban indul. –
- 10:40 Tömeges dróntámadás érte Szentpétervárt
- 10:12 „Ember tervez, szavazó végez" – Orbán Viktor a DPK táborában
- 10:08 Valami nagyon undorítóra harapott rá a tacójában, perel a texasi nő
- 10:02 A Fidesz eljárást kezdeményezett Forsthoffer Ágnes vagyonnyilatkozata miatt
- 09:58 Dessewffy Tibor: Poszt-poszt-poszt – Avagy mi múlik el Orbánnal
- 09:55 Sallói a saját térfeléről indulva szerzett gólt, Messi duplázott
- 09:26 Népszabadság: Kihúzták Ferencz Orsolyát a DPK-tábor előadói közül
- 09:07 „Nem új problémáról van szó” – Szoboszlai sérüléséről beszélt a Liverpool edzője
- 09:03 Elhunyt Dr. Kollár Lajos, a hazai érsebészet iskolateremtő egyénisége
- 08:58 Hogyan dolgozzunk együtt olyanokkal, akiket utálunk vagy akikben nem bízunk?
- 08:44 Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautóval – ketten meghaltak
- 08:19 „Juniorállás tapasztalat nélkül?” – Z generációs buktatók a munkaerőpiacon
- 08:18 Nagyrészt megsemmisült a limoges-i városháza, miután maszkos tüntetők felgyújtották
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
- 09:00 Ezt tedd a kenyérrel fagyasztás előtt, sok időt spórolhatsz amikor kiengeded
- 08:02 Egy éve ilyenkor: néhányat kortyolt a sörnek hitt italból, belehalt
- 03:33 Ilyen teniszező sohasem volt és már sohasem lesz – 70 éves Martina Navratilova
- 08:44 Gyerekek focimeccsére hajtott be a kisteherautóval – ketten meghaltak
- 07:11 Bordélyházat szálltak meg a kommandósok Oroszországban – videó
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 07:14 Az unikornisok így nem fogják leváltani a zebrákat – a startupszektor javaslatokat készített a vagyonadóhoz
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 18:57 Hosszú időre bezár a Reszkessetek, betörők! 2 ikonikus helyszíne
- 09:03 Elhunyt Dr. Kollár Lajos, a hazai érsebészet iskolateremtő egyénisége
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
