Több száz kilométer választja el Baden-Württemberget Magyarországtól, Brüsszelben azonban csak két háznyi a távolság. Az Európai Unió leggazdagabb térségei közé tartozó német tartomány brüsszeli missziójának tőszomszédságában ütötte fel főhadiszállását a napokon belül megnyíló Magyarországi Régiók Képviselete. Az iroda hét hazai, úgynevezett tervezési-statisztikai régió képviseletét látja majd el (lásd térképünket).
Első hallásra aligha érthető, mi keresnivalójuk van az unió központjában a formálisan csak néhány hónapja létező hazai régióknak, azaz regionális fejlesztési tanácsoknak – több évvel a csatlakozás és a pénzcsapok megnyitása előtt. A Hans Beck korábbi budapesti EU-nagykövet vezette képviselet azonban – legalábbis kezdetben – nem pénzekre, hanem információkra vadászik majd Brüsszelben. A 200 millió forintos éves büdzsével működő iroda – amelynek költségeit a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz tartozó Országos Területfejlesztési Tanács fedezi – fő funkciója mégis az lesz, hogy segítse a térségek felkészülését a majdani strukturális alapok fogadására – állítják az alakulóban lévő képviseleten.
A regionális rendszer kiépítettsége és az uniós pénzek fogadása között mindemellett csak közvetett összefüggés mutatható ki. Miközben a regionális mutatók alapján osztják a támogatásokat, azok odaítélése már az egyes tagországok kormányzataitól függ. Utóbbiak saját belátásuk szerint fordíthatják a pénzt regionális vagy ágazati programokra. Írországban például csupán a strukturális alapok 4 százalékát decentralizálják, Görögországban ez az arány 17, míg Portugáliában 20 százalék. A pillanatnyi magyar regionális rendszer is ezekhez hasonló, alacsony decentralizáltsági fokot vetít előre, ellentétben a térségfejlesztést jobban előtérbe helyező francia vagy olasz példával. Ennek ékes bizonyítéka, hogy a Széchenyi-tervben szereplő támogatási összegnek csak mintegy 5 százaléka kerül regionális vagy megyei hatáskörbe. Brüsszel azonban a decentralizáció fokát nem szabja meg, a kívánalom csupán annyi, hogy létezzenek az országosnál kisebb területet felölelő közigazgatási egységek. A hét régió, jóllehet formálisan már megalakult, szerepük egyelőre mégis marginális, fejlesztési forrásokhoz ugyanis eddig csak három jutott közülük, azok is csak a Phare-program révén. “A hazai fejlődésnek az önálló közjogi hatáskörrel (és közvetlenül választott testülettel) rendelkező régiók irányába kell haladnia, ellenkező esetben még sokáig fennmarad a magyar gazdaság torz térszerkezete” – állítja Horváth Gyula, az MTA Regionális Kutatások Központja vezetője. Nem elég tehát az uniós követelményrendszer, a hazai kormányzat – a jelenlegitől különböző – decentralizáló szándéka nélkül a régiók aligha kaphatnak a mainál nagyobb forráselosztó funkciót.
Az eddig még csak névleges hazai régióknak már a csatlakozást megelőzően el kell sajátítaniuk a szakmai fogásokat, hogy ne derült égből villámcsapásként érjék őket az EU-tagsággal járó követelmények. A brüsszeli hídfőállás nem a közösségi támogatások megszerzésében tud majd segíteni, hiszen azokra javarészt odahaza kell pályázni. “Viszont segíteni tudunk abban, hogy olyan programot csináljanak, amelyet Brüsszelben is elfogadnak”- mutat rá Hans Beck. A képviselet ezért egyfajta kiképző tábor szerepét is betölti, ahol a régiók által kiküldött gyakornokok (az iroda egyelőre 5 fővel lát munkához) a terepen szerezhetik meg a szükséges alapismereteket.
Három magyarországi régió hamarosan megtapasztalja, mit jelent fejlesztési programot készíteni, azt szabályosan végrehajtani, illetve a megvalósítást ellenőrizni. A 2000. évi Phare-programból ugyanis 30 millió euró jut Észak-Magyarországnak, Észak-Alföldnek és Dél-Alföldnek. Miközben az idén indult Sapard a jövőbeli agrártámogatásokra készít fel, az Ispa előkohéziós alapként működik, a Phare lesz a strukturális támogatások előfutára, amelynek szabályai számos rokon vonást mutatnak a regionális támogatások fő eszközrendszerével.
A régiók képviselete hivatalosan még meg se nyitott, máris belekóstolt a klasszikus értelemben vett lobbizásba. Az iroda csatlakozott a főként német tartományokat tömörítő regionális képviseletek munkacsoportjához, amely arról próbálja meggyőzni az Európai Bizottságot és a tagországokat, hogy támogassák a Phare-programból a tagjelölt országok önkormányzatait.
A jelenlegi, ám egyelőre nem végleges felosztás értelmében Budapest a Közép-magyarországi Régió része (lásd külön írásunkat), a Hans Beck vezette iroda ennek megfelelően készül érdekei brüsszeli képviseletére. Megkeresésére a Főpolgármesteri Hivatal össze is állított egy hosszú igény- és kérdéslistát; jelenleg erre várják a választ. Hosszabb távon azonban, vagyis a csatlakozás után önálló irodára is szükség lesz – mondta Krausz György ügyosztályvezető -, mivel a régióképviselet nem képes olyan, kizárólag a fővárosokra vagy más hasonló méretű metropolisokra jellemző szempontokat érvényesíteni, mint például a metróépítés vagy a kormányzati és törvényhozási negyed “elszállásolásának” ügye.
A Brüsszelben az elmúlt években már megjelent számos képviselet, így például Szolnok városa, Borsod-Abaúj-Zemplén, Győr-Sopron, Szabolcs-Szatmár megyék irodái közül az illetékesek szerint Kecskemét a legaktívabb és a leghatékonyabb. A közel másfél éve működő irodára az indulással járó pluszkiadások miatt tavaly 15 millió forintot költöttek, az idén azonban mindössze 6,5 millió forintos tételként szerepel a város éves költségvetésében. Az iroda nem csupán a várost, hanem az egész Dél-alföldi Régiót képviseli, de a továbbiakban minden egyes, a régiót érintő lépés előtt egyeztet Hans Beck stábjával. Szécsi Gábor polgármester szerint Beck maga tájékoztatta őket úgy, hogy hozzávetőlegesen egy évre van szükség, amíg a régiós iroda képes lesz operatívan működni, elfogadtatva magát uniós körökben. A város máris bekapcsolódott négy oktatási és két további kulturális EU-programba, s egy külföldi befektetőt – egy belga élelmiszer-ipari feldolgozót – is sikerült Kecskemétre csábítaniuk.
A jövő kérdése, hogy a hét regionális “dudás” Brüsszelben meddig fér el egy csárdában. A tagországok sokszor egymással is versengő térségei általában saját irodát működtetnek; számuk meghaladja a 140-et. Idővel a magyar régiók is önállósodhatnak, de ma még mindegyiküknek ugyanazokra az információkra van szüksége.
MARTIN JÓZSEF PÉTER,
SIMON ERNŐ
