Gazdaság

NEM RÁKKELTŐ – Egészségesebb dohány

Aki cigarettázik, az számíthat arra, hogy tüdőrákos lesz; arról azonban nincsenek adatok, hogy a dohányzás okozta rákos megbetegedések milyen arányban tudhatók be a kátránynak, illetve a dohánylevélben lévő, bizonyítottan tumornövekedést serkentő vegyületeknek. A dohánynövény ugyanis – részben a földolgozás során keletkező – nitrozaminokat tartalmaz, mely vegyületek rákkeltő hatása közismert. (Nitrozaminok a különbözőféleképp kezelt húsfélékben és sajtokban is jelen vannak, ugyanúgy, mint a növényi eredetű élelmiszerekben, vagy a sörben.)

Az amerikai Star Scientific nevű cég vegyészeinek nemrég sikerült olyan eljárást kidolgozniuk, amellyel a cigarettagyártás folyamata során eltávolíthatják a dohánylevélből a nitrozaminokat. Eredeti céljuk nem a cigaretta egészségesebbé tétele volt: dohányízű rágógumit akartak előállítani egy megrendelőjük számára. Most azonban, hogy rendelkezésükre áll a biztos méregtelenítő módszer, abban bíznak, hogy azt eladhatják a cigarettagyártóknak is. Ha az eljárást minden dohányipari cég alkalmazná, becsléseik szerint a felére-kétharmadára csökkenne a dohányzás jelenleg évi négymillióra tett halálos áldozatainak száma. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik