hogy a Magyar Köztársaság leendő új elnökének jelölése a meghatározó parlamenti pártok egybehangzó támogatásával történik. Jelzésértékű, hogy a törésvonal nem másutt, mint a demokrata pártok Mádl Ferencet támogató álláspontja és a MIÉP elutasítása között húzódik. Megnyugtató, hogy Magyarország egységét egy nemzetközi hírű jogász testesíti meg éppen abban a történelmi időszakban, amikor az európai uniós csatlakozás kézzelfogható közelségbe kerül – ha meg nem valósul. Valószínűsíthető, hogy Mádl professzor még a miniszterelnökre is képes lesz hatni, akár olyan kérdésekben is, ahol az ország demokratikus működése puszta dacból sérül (például a médiakuratóriumok ügyében). Ígéretes, hogy a köztársasági elnökjelölt már első nyilatkozataiban is kellő bátorságot mutatott ahhoz, hogy szembesítse a nemzetet olyan, mások által inkább került kérdésekkel, mint a romák és a szegények helyzete. Végül csak remélhető, hogy ezért a kiváló politikai döntéséért a Fidesz-MPP (és az adófizetők) nem fizetnek majd túlságosan nagy árat a Kisgazdapártnak. –
- 10:42 Kilőtt az érdeklődés az Otthon Start Program utolsó napjaiban
- 10:36 Az oroszok nehézfegyvereket csempésztek be, hullákat csempésztek ki a tűzszünet alatt
- 10:35 Szexszel zaklatta a benzinkútra érkezőket, majd véresre harapott egy járókelőt
- 10:20 Schmidt Mária a „kommunista diktatúra pártlapjának” nevezte az újrainduló Népszabadságot
- 10:09 A mosdóba menekült a megvert idős asszony a fia elől – a mentők az ablakból látták a segélykiáltást
- 10:02 Késes támadás egy vajdasági kínai áruházban
- 09:50 Eltűnt egy 14 éves lány Budapestről
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 09:28 Meglepő dolog történik a szervezetünkkel fél óra szaunázás alatt
- 09:03 Kapitány István: 4000 milliárd forint megy 2027-ben gazdaságfejlesztésre
- 09:00 Gazdag nagy gólt lőtt a léc alá, de Messi zsenialitása döntötte el a meccset
- 08:50 Martha Stewart hajléktalannak öltözött halloweenkor, azóta nem győz elnézést kérni
- 08:48 Kiderült: egyetlen SMS-sel tönkre lehet tenni az androidos mobilokat
- 08:34 Sugárveszélyről, vegyi támadásról küldtek hamis üzenetet az ukrán lakosságnak hekkerek
- 09:06 Ne dobjuk ki! Ezek a konyhai maradékok a madaraknak is jól jöhetnek télen
- 18:08 Ferihegyen fotózták le a magángépükből kiszálló Mészáros Lőrincet és Várkonyi Andreát
- 09:28 Videó: így csapódott be a házak közé a kisrepülőgép Floridában
- 23:24 Kimi Antonelli a Forma–1 történetének legfiatalabb világbajnoka
- 08:25 A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél
- 05:40 Eddig viszik el még a zöldhulladékot Budapesten
- 07:42 Hivatalos: Vucic bukott, a szerb egyetemisták nyertek
- 07:10 Lezuhant egy kisrepülőgép Floridában, 9 halott
- 08:48 Kiderült: egyetlen SMS-sel tönkre lehet tenni az androidos mobilokat
- 08:50 Martha Stewart hajléktalannak öltözött halloweenkor, azóta nem győz elnézést kérni
- 06:44 Szükség lesz az esernyőre hétfőn
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
