Gazdaság

RWE-VEW-EGYESÜLÉS – A hivatal közbeszól

A német versenyhivatal bejelentette, hogy meg fogja akadályozni az RWE és a VEW áramtermelő és -szolgáltató cégek februárban meghirdetett fúzióját, ha a felek nem hajlandók megtenni a szükséges lépéseket a piaci verseny biztosítása érdekében. A hatóság nem részletezte, pontosan milyen intézkedéseket vár, de leszögezte, hogy az RWE-VEW-ügylet, illetve a Viag és a Veba közüzemi szolgáltatók párhuzamosan futó egyesülése nyomán olyan duopólium születne, amely a nagyfogyasztói árampiacnak több mint 70, a kisfogyasztók ellátásának pedig 55 százalékát tartaná kézben, s amelynek tagjai közt nem alakulna ki valódi verseny. Előzőleg az Európai Bizottság is hasonló aggályainak adott hangot, azzal a különbséggel, hogy a brüsszeli testület a tavaly elhatározott Viag-Veba-fúziót önmagában is hátrányosnak tartja a verseny szempontjából.

A kisebb rivális VEW 3,7 milliárd eurós felvásárlásával az RWE kapacitása évi 210 milliárd kilowattórára nőne, s ezzel ismét az esseni központú cég válna a vezető német áramszolgáltatóvá, megelőzve a 180 milliárd kilowattórányi kapacitással rendelkező Viag-Veba-párost. Egyúttal Európa harmadik legnagyobb közüzemi szolgáltatójává lépne elő az Électricité de France és az olasz ENEL mögött. Az egyesülésből fakadó – főleg létszámleépítéssel elérhető – költségmegtakarításokra mindegyik vállalatnak nagy szüksége van, miután az unió árampiacának liberalizációja nyomán Németországban gyors ütemben csökkenni kezdett a villamos energia ára.

Az RWE – amely a következő évtizedben 30 milliárd eurót szán nemzetközi expanzióra – közleményben tudatta, hogy “konstruktív” tárgyalásokat kezdett a berlini versenyhivatallal. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik