Gazdaság

A más portája

LENGYELORSZÁG. Saját ingatlanban mindössze a családok 75 százaléka élt 1997-ben, míg 1,5 millió családnak semmilyen formában nem jutott önálló lakás. A lengyel családok 66 százaléka az európai normák szerint túlzsúfolt körülmények között él; egy szobára átlagosan két ember jut. Az újonnan épített lakások száma évről évre csökken, s jelenleg az ötvenes évek szintjén áll. Varsóban egy egyszobás (30-40 négyzetméteres) lakás ára 20-32 ezer dollár körüli, a kétszobás (40-60 négyzetméteres) lakásoké 35-50 ezer dollár. Ennél nagyobb alapterület esetében a négyzetméterenkénti ár 600 és 900 dollár közötti. A legalacsonyabbak az ingatlanárak vidéken, illetve a keleti területek nagyvárosaiban, ahol egyszobás lakást 10-15 ezer, 3 szobásat 18-20 ezer dollárért is meg lehet venni. A közvetlen állami segítség erősen behatárolt, s egyre nagyobb az aránytalanság a jövedelmek és a lakások vételára, illetve fenntartási költsége között. A lakáshoz jutást az átfogó lakáshitelezési program hiánya is megnehezíti.

AUSZTRIA. Az idén még árcsökkenést, jövőre viszont már áremelkedést várnak Ausztria ingatlanpiacán. Az árszint 1994-ben érte el a csúcspontot, két évvel később az új építmények száma rekordot döntött, utána viszont az árak és az építkezési kedv is zuhanni kezdett. 1996-ban még 65 ezer új lakás épült, az idén azonban már csak 49 ezer várható. Az összesen 300 ezernyi ingatlanbefektetőnek a szakértők most telek, vagy kész ingatlan vásárlását tanácsolják. A lakástulajdonhoz jutást számos támogatási alap könnyíti meg. Ezek a kilenc tartomány saját hatáskörébe tartoznak, s a helyi sajátosságoktól, kereslettől, kínálattól, ellátottsági foktól és nem utolsósorban anyagi lehetőségektől függően igen eltérőek. A szociális jellegű segítségen kívül szinte valamennyi pénzintézet a lakáshitelek gazdag választékát kínálja. A banki konstrukciók viszonylag jó kamatfeltételeket nyújtanak, a futamidőtől függően különbözőek a ráták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik