Júniusban veszi kezdetét Németországban az úgynevezett „green card” akció, amelynek keretében és EU-n kívüli számítástechnikai szakemberek kapnak tartózkodási és munkavállalási engedélyt (zöld kártyát) Németországban. Bár az NSZK a XX. század második felében az európai országok közül a legtöbb külföldit vonzotta, a bonni politika sarkalatos pontja volt, hogy deklaráltan ellenezte a hagyományos bevándorlást. Vagyis egy tabut döntött meg a Berlinbe átköltözött Schröder kancellár, még akkor is, ha most is öt évben korlátozzák a német zöld kártya érvényességét. Az érdeklődők három módon juthatnak hozzá a green cardhoz: egyrészt a bonni munkaközvetítő központhoz (ZAV) küldött e-maillel lehet jelentkezni (Bonn-ZAV.IT-Experts@arbeitsamt.de), a németországi munkáltató egyenesen a munkaügyi hivatalokhoz is fordulhat és rendelkezésre állnak Németország külképviseletei is. Április első hetében 600 érdeklődést regisztrált már a ZAV, 4300 kérvényt adtak be a vállalkozások, s egyedül az indiai főváros német követségén száznál többen jártak a zöld kártya ügyében. –
- 06:30 Bírósági tárgyalás közben szülte meg gyerekét egy nő New Yorkban
- 06:28 Galla Miklós üzent a 73. születésnapján: Nem így képzeltem... Rettenetes állapotban vagyok
- 06:26 „Életmentő” – első osztályú Intercity-kocsikat bérel a MÁV nyárra
- 06:20 Pósfai Gábor és Vitézy Dávid külön egyeztetést tartott a közelgő BL-döntőről
- 06:00 „Csomó olyan dolgot csinálhattak, amiknek most el akarják tüntetni a nyomait” – szakértők segítségével illesztgetjük össze a ledarált NER-darabkákat
- 05:45 Kvíz: Felismered a bűnügyi sorozatokat csupán egy képkocka alapján?
- 05:30 Kvíz: Eligazodsz a francia konyhában? Ezzel a 10 kérdéssel megtudhatod!
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 04:35 Guardiolának még van egy év a szerződéséből, mégis elhagyja a Cityt
- 03:33 Neymar előre lelőtte a poént a brazil vb-kerethirdetés előtt
- 23:24 Jött a szokásos szöglet utáni gól, fél kézzel már fogja a trófeát az Arsenal
- 21:55 Itt vannak a minisztériumok bejelentett közigazgatási államtitkárai
- 21:46 Letolta a gatyáját a teniszező az elvesztett labdamenet után
- 21:42 Egy nap alatt ketten vetették le magukat a veszprémi völgyhídról
- 06:00 Különleges videó készült a rétisas fiókák gyűrűzéséről
- 14:40 Klasszikussá vált fordulattal reagált Magyar Péter Havasi Bertalan feljelentésére
- 15:29 Mága Zoltán elismerte, hogy diplomata-útlevéllel rendelkezik
- 21:32 Kapu Tibor: Nem voltam a Fidesz űrhajósa, de a Tiszáé sem vagyok
- 13:25 Fordulat az üzemanyagoknál: keddtől megugranak az árak
- 18:02 Tankönyv-biznisz: Orbánék még egy 45 milliárdos keretszerződést kötöttek április végén
- 21:01 „Vilmos herceg dugdosta a zsebkendőket a fürdőszoba ajtaja alá, miközben Diana bent zokogott” – miért gyűlölte a kilencvenes éveket Erzsébet?
- 05:30 Kvíz: képtelenség hibázni, csak fel kell ismerni képekről a kerti eszközöket
- 20:29 KDNP: Magyar Péter kérjen bocsánatot Sulyok Tamástól!
- 15:16 Andrada: Szijjártó támogatását élvezte a szlovén akkufeldolgozó, végül a levegőszűrő berendezést sem fizette ki
- 15:20 Bocsánatot kér a Válasz azokért a NER-ben született cikkekért, ami alapján bárkit „igaztalan Fidesz-bosszú” ért
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
