Amióta az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) intézményébe integrálva létrejött az egységes adó- és járulékbeszedő szervezet, többször fellángolt a vita: megérte-e mindez, nem volt-e eredményesebb a társadalombiztosítás beszedési, behajtási tevékenysége. Varga Árpád, az APEH szakmai elnökhelyettese szerint a válasz egyértelmű. Az adóhatóság már az összevonás előtt is eredményesebben működött; 1997-ben például, miközben az egy főre jutó működési költség megegyezett a két szervezetnél, az egy főre jutó bevétel az APEH-nél 173,5 millió forint, a tb-nél pedig 95,5 millió forint volt. Tavaly ugyan – a járulékigazgatóságok átvétele miatt – sok problémát kellett megoldani az adóhatóságnak, mindez azonban az eredményességüket nem befolyásolta lényegesen, sőt. A tb végrehajtásból és felszámolásból származó bevétele 1998-ban a 19 milliárd forintot sem érte el, 1999-ben viszont meghaladta a 21 milliárdot. Ez már csak azért is jó eredmény, mert a folyószámlák egyeztetése miatt az adóhatóság lényegében csak a második félévben kezdhette meg a végrehajtási cselekményeket. Összességében egyébként a tb-járulékokból és az egészségügyi hozzájárulásból származó bevételek tavaly meghaladták az elő- irányzatot. –
- 11:50 „Orbán Viktor strómanja rosszul méri fel a helyzetet” – Magyar Péter megkérte Várkonyi Andreát, hogy olvassa fel az üzenetét Mészáros Lőrincnek
- 11:37 Vészesen apad a Balaton, már a 2003-as rekordot közelíti
- 11:34 Iránban felakasztottak egy férfit, aki Izraelnek kémkedett
- 11:33 Napok kérdése, és beköszönt a csillagászati ősz
- 11:23 „Bajnok a pályán és az életben” – meghalt Sandro Mazzola, az Inter legendája
- 10:55 Both Miklós: Mind a négy, egyszerre – Milyen messze álljon az állam a kultúrától? Egy sorozat második része arról, hogyan lesz jelszóból rendszer
- 10:46 Ez a gyakori éjszakai szokás károsíthatja a szívet
- 10:42 Schäferék edzője a 7-0-s vereség után: Megy tovább az élet
- 10:33 700 ezer forint értékű felszerelést loptak el egy tűzoltóautóból Budakeszin
- 10:08 Így maradt független San Marino
- 09:59 Ha a Samsung mobilja ott van ezen a listán, van egy jó hírünk
- 09:51 Két órán át körözött a debreceni reptér környékén egy utasszállító
- 09:42 „Nemsokára jön a videónk rólad” – Bayer Zsoltnak üzent Molnár Áron
- 09:25 „Majdnem háborút robbantott ki” Amerika és Kína között egy MI-vel készült katonai jelentés
- 09:25 Elment az áram egész Kubában
- 09:25 Elment az áram egész Kubában
- 06:01 Csak teát ihat és kekszet ehet: ritka betegségben szenved egy 29 éves nő
- 08:19 Szarvast gázoltak Szerencsnél, az állat a jármű alá szorult
- 09:25 „Majdnem háborút robbantott ki” Amerika és Kína között egy MI-vel készült katonai jelentés
- 19:59 Busz gázolt el egy 10 éves biciklis fiút Tápon, mentőhelikopter vitte kórházba
- 18:37 Fidesz: Nem fogjuk megengedni, hogy akik ebben az új ÁVH-ban kápóként dolgoznak, rejtve maradjanak a nyilvánosság elől
- 06:53 „A chemtrail-eknek is utánajár” Amerika egészségügyi minisztere
- 22:40 Schäferék ellen állított fel rekordot Harry Kane
- 06:10 Időjárás: nyárias meleget hoz a hétvége a hidegfront előtt
- 10:08 Így maradt független San Marino
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
