A múlt héten bemutatott német-amerikai dokumentumfilm apropója két alkotóművész húszéves barátsága. Ry Cooder számos Wim Wenders filmhez komponált zenét, ezek közül a leghíresebbek a Párizs, Texas és Az erőszak vége. Ez utóbbi közös munkájuk során Cooder sűrűn lelkendezett kubai útjáról, ahol néhány öreg, feledésbe merült helyi muzsikussal készített felvételeket. A lemez Buena Vista Social Club címen jelent meg, világszerte több millió példányban kelt el, majd Grammy-díjat is kapott. Cooder 1998-ban ismét ellátogatott a szigetországba, hogy lemezt készítsen Ibrahim Ferrerrel, aki egyike volt a Buena Vista muzsikusainak. Erre az útjára már elkísérte Wim Wenders is, s egy kisebb forgatócsoporttal megörökítette a stúdiómunkát éppúgy, mint a havannai mindennapokat. A filmezés Amszterdamban folytatódott, ahol a zenészek két koncertet adtak, majd New Yorkban fejeződött be egy fergeteges Carnegie Hall-beli koncerttel. A tavalyi Európa-díjas alkotás mindazok számára kedves lehet, akik szeretik a jó latin zenét. –
- 16:55 Már ki tudjuk vonni a szén-dioxidot a levegőből, de ez nem oldja meg a klímaválságot
- 16:49 Autóval ütközött egy motoros a 4-es főúton, mentőhelikopter érkezett a helyszínre
- 16:28 Beszaladtak a pályára ünnepelni a drukkerek, de egy perccel később elúszott a feljutásuk
- 16:26 A Fidesz vesztes csepeli jelöltje előállt a jó király, rossz tanácsadók elmélettel
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 15:41 Amint kiderült, hogy körözi a rendőrség, lemondott a Fidesz szegedi elnöke
- 15:25 Magyar Péter fogadta a korábban nyíltan a Fidesznek kampányoló Vajdasági Magyar Szövetség elnökét
- 15:10 Szoros volt a szlovén választás, még mindig nem dőlt el, melyik oldal alakíthat kormányt
- 14:59 Fehér Renátó: Az eljövendő idő nyomában – egy új köztársaság méltósága
- 14:51 Olyan búcsút kapott csapatától egy mosónő, hogy szem nem marad szárazon
- 14:49 Latorcai: Három KDNP-s, köztük Semjén Zsolt lemond az országgyűlési képviselőségről
- 14:05 Túszejtés miatt vonult ki a rendőrség és a TEK Kelenföldön
- 13:59 Helena Bonham Cartert kitették A Fehér Lótusz új évadából
- 13:56 Schilling Árpád: Vidnyánszky Attilának csak egyetlen esetben kellene azonnal távoznia a Nemzeti Színház éléről
- 13:46 Több száz embert evakuáltak Romániában becsapódott orosz dróntörmelékek miatt
- 05:00 Kvíz gasztroszakértőknek: mind a 10 konyhai eszközt felismered?
- 07:02 Brutális Európába lép be a Tisza-kormány
- 10:34 Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak
- 07:20 2,5 milliós kistáskát villantva tükörszelfizett Buzsik Borka
- 10:33 Hirdetésektől a lombszívó gépen át a frizbipályáig – közzétette kampányelszámolását a Kétfarkú Kutya Párt
- 09:26 Nem bírta feldolgozni fia elvesztését, egy svájci eutanáziaklinikán vetett véget életének egy brit nő
- 10:57 Az országnak ezen a részein kapják a legmagasabb és a legalacsonyabb nyugdíjakat az idősek
- 06:19 Kétszer is megbüntették ittas vezetésért, pedig sosem iszik alkoholt
- 11:01 „Az enyhén narcisztikus és paranoid parancsnokaink teljesítenek a legjobban” – élő közvetítésben figyeltük a kupjanszki csatát
- 08:27 Török Gábor: Túlzásnak érzem, hogy Orbán az új Gyurcsány
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
