Gazdaság

RÉSZVÉNYPIAC – Erősödő félelmek

Az amerikai technológiai papírok rossz szereplése nyomán a múlt héten újra csökkent a BUX is. A mintegy félezer pontos gyengülést jórészt a Matáv 230 forintos áresése okozta.

Újból a tízezer pontos határ alá került a BUX, miután a hetek óta markáns trend nélkül folyó kereskedést negatív hírek törték meg. A fokozatosan lemorzsolódó index e hét hétfőjén erőteljesen csökkenni kezdett, miután az amerikai és európai technológiai piacok a Microsoft feldarabolásának veszélyével járó ítélet miatt zuhanásba kezdtek. A Nasdaq index múlt heti lassú csökkenése, majd hétfői, 8 százalékos esése leginkább a magyar index kosarában közel egyharmados súllyal jelen lévő Matáv árára hatott, s a 2300 forintos szint alá csökkenő telefonpapír “magával rántotta” a BUX-ot is. Az európai technológiai piacokra is átragadó árzuhanást az is erősítette, hogy vezető befektetési bankházak lejjebb vitték több internetes és távközlési részvény minősítését. A Matáv mellett a Synergon 7 százaléknál nagyobb gyengülése ezt a hatást mutatja – miközben az internetes terveket dédelgető Fotex vásárlóit nem igazán tántorították el a nemzetközi hírek. E ténnyel nem magyarázható meg a Richter, a TVK, a NABI, és más fontos részvények árának csökkenése, hiszen Amerikában a hagyományos iparág részvényei (a Nasdaq esésével egyidejűleg) látványosan erősödtek. A budapesti piac egészének gyengébb szereplése mögött inkább az állhat, hogy Magyarországon két további hír is negatívan befolyásolta a kereskedés hangulatát. Egyfelől a vártnál magasabb folyómérleg-hiányról szóló bejelentés, másfelől pedig a jegybankelnök lemondásáról ismételten felröppent találgatások fogták vissza a vásárlási kedvet. S az is ilyen irányban hat, hogy jó néhány piaci szakértő szkeptikusan vélekedik a piacok közeli jövőjét illetően.

A mind pesszimistább hangulatú piacon nem hozott pozitív áttörést a Mol-papírok életében a Slovnaft privatizációs pályázatának megnyerése, noha még a hivatalos bejelentés előtti találgatások felfelé mozdították el a részvényt. Néhány papír kurzusára viszont jó hatással volt a kilátásba helyezett magas osztalék, közülük a Zwacké 9100 forintig emelkedett, a Démászé pedig 20 ezer forint közelébe került. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik