Gazdaság

DÖRZSÖLT TAXISOK – Agyban nagyobbak

A taxisofőrök szürkeállománya fejlettebb, mint másoké – állítják londoni agykutatók. Felfedezésüket mágneses rezonancia spektroszkópiával készített felvételekre alapozzák; ezeken pedig a megszokottnál nagyobb a hippokampusz – azon agyterület, amelynek különösen fontos szerepe van a térbeli tájékozódásban.

Taxis nem mindenki lehet Londonban, a jelentkezőknek erre jogosító tanfolyamot kell elvégezniük. A kurzuson az egész főváros térképét memorizálniuk kell, az utakkal és az azokra vonatkozó közlekedési szabályokkal együtt; a szakértők szerint pedig minimum három év kell ahhoz, hogy valaki biztosan tájékozódjon London egész területén. A kutatók 16 londoni taxis agyát vizsgálták, 50 kontroll személyével összehasonlítva. Kiderült, hogy a “bérkocsisok” hippokampusza nemcsak nagyobb, de mérete arányos az utakon eltöltött idővel: azaz, minél többet dolgozik a taxis, annál fejlettebb a szóban forgó régió. A brit eredmények igazolják azt az újabban általánosan elfogadott elképzelést, miszerint a felnőtt agy is képes változni tanulási folyamat során. A pontos mechanizmus földerítése pedig az idegrendszert érő különböző károsodások, vagy a Parkinson-kór gyógyításában segíthet. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik