Az állami támogatások ellenőrzése – jóllehet a jogi tilalmak már az ötvenes évek közepétől éltek – nem volt mindig kiemelten kezelt téma. Egészen 1969-ig kellett várni az első közös rendeletekre a közlekedés terén, a hetvenes évek első felében pedig a regionális és textilipari támogatások problémája került előtérbe. A nyolcvanas években a reagani és thatcheri kormányzatok gazdaságfilozófiája alapjaiban kérdőjelezte meg az állam gazdasági szerepvállalásának szükségességét. Brüsszel aztán a kilencvenes évek elejétől olyan jogosítványokat kapott, amelyekkel egyre aktívabban léphetett fel a tagállamokkal szemben. A belső piac kiteljesítése nagyobb versenynyomást jelentett, s mivel a hagyományos, nemzeti piacot védő eszközökkel a tagállamok már nem rendelkeztek, nagyobb szerep jutott a rejtett kereskedelemkorlátozó technikáknak. A támogatáskontrollnak a következő nagy lökést a maastrichti szerződésben előirányzott gazdasági és monetáris unió adta: ez egyrészt tovább növelte a közös piaci versenyt, másrészt – az árfolyam- és a gazdaságpolitika koordinálása révén – újabb piacvédő eszközöktől fosztotta meg a tagállamokat. A bizottság állami támogatáspolitikája a hetvenes évektől fokozatosan szélesedett: mára több tucatnyi jogszabály fémjelzi ez irányú tevékenységét, az ide kapcsolódó bírói ítéletek száma pedig meghaladja a kétszázat. –
