Elemzők szerint az internetes iparág rohamos fejlődésén belül is mérföldkőnek számít az az ügylet, amelynek keretében a világhálós biztonsági szolgáltatásokat nyújtó amerikai VeriSign 17 milliárd dollárért felvásárolja a domain nevek regisztrációjával foglalkozó, ugyancsak amerikai Network Solutions céget. A tranzakció nemcsak értékét tekintve számít az eddigi legnagyobbnak – a korábbi csúcsot a Healtheon által a WebIMD-ért fizetett 7,78 milliárd dollár jelentette -, de egyedülálló abban is, hogy két különböző profilú vállalat lép fúzióra. A Network Solutions pillanatnyilag szinte globális monopolhelyzetet élvez a domain nevek – vagyis az internetes címek – értékesítésében, a VeriSign pedig hasonló pozícióban van azon termékek és szolgáltatások terén, amelyek a világhálón keresztül zajló üzleti tranzakciók biztonságáért szavatolnak, például az úgynevezett virtuális privát hálózatok kialakításában. Egyesülésükkel az első olyan társaság jön létre, amely teljes körű szolgáltatást kínál az elektronikus kereskedelemben már érdekelt, illetve az ott megjelenni kívánó cégek számára. E kereskedelmi forma ugrásszerű növekedés előtt áll, különösen ami a vállalatközi ügyleteket illeti. –
- 13:34 A gyászt nem lehet egyszerűen letudni: a szakértők szerint éppen az segíthet, ha nem akarjuk mindenáron elnémítani az érzéseinket
- 13:32 Kompetenciafelmérés: az ötödikeseknél romlás, a többieknél inkább javulás látható
- 13:26 „Győzelem vagy halál, vagy én nyerek, vagy egyikünk sem” – Lewis Hamilton kiakadt a csapattársa miatt
- 13:20 Hat év után megszólal Siklósi Örs utolsó, kiadatlan AWS-dala
- 13:18 Adni és kapni – apró novemberi gesztusok, amelyek mindenkivel jót tesznek
- 13:12 Elesett és meghalt egy biciklis Bőcsön
- 13:05 Tűzoltók vártak Ferihegyen egy visszaforduló Wizz Air-gépet
- 12:52 Magyar jövő héten Berlinbe megy – átszervezik a Magyarságkutatót és a Nemzetstratégiai Kutatóintézetet
- 12:42 Legalább két balatonnyi víz hiányzik a talajból Magyarországon
- 12:38 Elnézést kért az OTP, mert kétszer vontak le pénzt a korábbi vásárlásokkor
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 12:22 Így működött a sporttao – minden 300 millió feletti programra kormányzati jóváhagyás kellett
- 12:05 Huszonhétszer vágták pofon Dustin Hoffmant a Diploma előtt forgatásán
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 12:47 Sokan rosszul csinálják: soha ne tároljuk így a lisztet
- 09:50 Eltűnt egy 14 éves lány Budapestről
- 03:33 „A VAR nem veszi észre? 50 kamera van” – a Liverpool csapatkapitánya szerint mindenki láthatta, hogy büntetőt kellett volna kapniuk
- 10:36 Az oroszok nehézfegyvereket csempésztek be, hullákat csempésztek ki a tűzszünet alatt
- 08:48 Kiderült: egyetlen SMS-sel tönkre lehet tenni az androidos mobilokat
- 11:52 Eladhatatlan a letartóztatott osztrák ingatlanmágnás 32 milliárdos luxusvillája
- 11:11 Polyák Gábor: Akármilyen furcsán hangzik is, sokat köszönhetek az elmúlt 16 évnek
- 10:49 Legendás Antonelli, a bambino-világbajnok – a világ a Forma–1 legfiatalabb világbajnokának lábai előtt hever
- 08:25 A kaotikus Mexikói Nagydíj folytatása: büntetések miatt változás a pontszerzőknél
- 12:26 Egy negyvenes anyuka meghalt, egyéves gyermeke megsérült a Bögöténél történt balesetben
- 11:26 Vettel megható üzenetet küldött a rekordját megdöntő Antonellinek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
