Gazdaság

MALÉV-PRIVATIZÁCIÓ – Francia kérő

A francia nemzeti légitársaság vezetői elképzelhetőnek tartják, hogy az Air France a jövőben stratégiai partnere legyen a Malévnak – tájékoztatott Müller Mihály, a közlekedési minisztérium szóvivője Katona Kálmán miniszter és a francia társaság vezetőinek múlt heti tárgyalásáról. A szóvivő elmondta, hogy az amerikai Delta Air Lines légitársasággal is szövetséges Air France vezérigazgatója jelezte: a Malév 10-15 százalékos részvénycsomagjának megvásárlására is készek volnának. Az Air France illetékesei támogatják azt az elképzelést, hogy a Ferihegyi repülőtér regionális gyűjtő-elosztó szerepet töltsön be.

A tulajdonosi jogokat a Malév felett az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. gyakorolja. A Malév privatizációs tanácsadói pályázatára öt magyarországi – az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet engedélyével rendelkező – értékpapír-forgalmazó céget hívtak meg.

Bán Tamás, a közlekedési tárca közigazgatási államtitkára február közepén úgy nyilatkozott, hogy az ÁPV Rt. június végéig kiválasztja a lehetséges stratégiai partnert. A partnerségről információink szerint több légitársasággal is folynak megbeszélések, így a Lufthansával, a Swissairrel, a KLM-el és a British Airways nevével fémjelzett szövetséggel. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik