Tán 1970-ben lehetett, hogy életemben először kínai étteremben vacsoráztam. Akkoriban, kommunista testvériség ide vagy oda, ilyesmi még nem létezett nálunk. Bécsben hívott meg egy barátom vacsorázni, akkor még ez ott is viszonylag új dolognak, igazi raritásnak számított. Aznap este bele is szerettem a kínai konyhába.
Sosem értettem azokat, akik egy ismeretlen étel, szokatlan íz kínálatára azonnal elzárkóztak, rémülten menekültek az otthonos grenadírmars bástyái mögé. Engem mindig vonzottak a kalandok, étkezésben is. De miféle étkezési kalandok várhattak az emberre a mi régiónkban, mondjuk 1944 óta? A csúcs a jóléti szocializmus volt a maga bográcsgulyásaival (lásd “gulyásszocializmus”), sertéspörköltjeivel, vasárnapi rántott szeleteivel. Kedvelem a jó magyar konyhát, ha változatos – de a változatosságot még inkább kedvelem. Így hát az a pekingi kacsa Bécsben ezerféle szokatlan köretjével harminc évvel ezelőtt – reveláció volt. Akárcsak később minden egyes kiruccanás a Föld népeinek ízvilágába. Csak ajánlani tudom mindenkinek, aki inkább bezárkózik a maga ételsovinizmusába. Mennyivel szegényebb marad!
Ráadásul – a gasztronómiai élményen túl – a kínai ételek egyebet is nyújtanak: rejtélyes módon hihetetlen könnyen emészthetők. Egy bőséges kínai vacsorát általában nyugalmas éjszaka követ. Amióta nálunk is meghonosodtak, gyakran eszem kínai vendéglőkben, így aztán az évek folyamán azt is konstatálnom kellett, hogy sokfelé romlott a színvonal. Kíváncsi voltam, hogy az itthon az elsők között nyitó Taiwan Étterem a Gyáli úton vajon most hol tart? Pár éve nem voltam elragadtatva tőle. Most viszont meg kellett állapítanom, hogy a tendencia ellenére nem inflálódott, de még csak nem is tartotta, hanem inkább emelte színvonalát. Bővült, és az egykor kissé sivár berendezés tradicionálisabb, dúsabb lett, a dekoratív oszlopok, csobogók, burkolatok, képek, színek, ornamentikák egy sajátos világba invitálják az embert. Még kerek asztalok is vannak! És nekem ez a gyengém, hiszen csak kerek asztalnál lehet étkezés közben jól diskurálni.
Az étlap gazdag, és minden amit ettünk sokkal finomabb, mint néhány éve. Az erős-savanyú leves kitűnő. (Ezúttal az obligát Unicum helyett stílszerűen forró rizspálinkával készítettük elő a terepet.) Tavaszi tekercs, rákszirom: rendben. Lehetséges, hogy az öt ízű kacsa nyolc ízű volt, nem tudtuk pontosan megszámolni, annyira ízlett. Rögeszmém, a rák ezúttal lapon sült királyrák formájában került az asztalra, semmi rosszat nem tudok róla mondani. Édességnek pedig karamellás almát, banánt és ananászt választottunk: a meleg ragacsot falatonként be kell mártani az odakészített tálka vízbe, ott megjegesedik, ropog, ahogy ráharap az ember, nagyszerű csemege. Megkóstoltam a lychee gyümölcsöt is, nagyon jó, de a világszerte méltatlanul lesajnált magyar jonathán alma sokkal jobb. A zárásként felszolgált lágy jázmintea csillapítólag hatott, mindent elrendezett. És a bőséges vacsora után hogyan sikerült aludni éjszaka? Rejtély. –
Környezet: dekoratív és kényelmes Kiszolgálás: hibátlan Levesek: 300-735 forint Előételek: 300-3800 forint Főételek: 930-6995 forint Óriás homár: 19 640 forint
