A Francia Intézet péntek esti vendége annyiféle hangszeren játszik, akár egy zenebohóc – azzal a különbséggel, hogy művészi szinten kezeli ezeket. Stephane Belmondo – aki most 1993-ban alapított együttese élén érkezett hozzánk – 1975-ben kezdett el harmonikán játszani és ugyanebben az évben indította zenei tanulmányait az Aix en Provence-i zeneakadémián, ám mindeközben ütősként ,,bedolgozott” már különféle dzsesszformációkba. Az állítólag beszélni még nem, de szolmizálni már tudó csodagyerekből az iskolák után Marcel Boyer faragott speciális légzéstechnikájú trombitást, s úgy tűnik, ez a hangszer felel meg leginkább Belmondo művészi törekvéseinek. A budapesti fellépést a tervek szerint egy közös örömzenélés teszi majd teljessé Vukán György együttesével, a Creative Art Trióval. –
- 21:00 „Benne van a génjeinkben a filmkészítés vágya” – filmeseket kérdeztünk az állami támogatás megújításáról
- 20:58 Szívszaggató magyar dráma: az utolsó pillanatban úszott el a magyar bronz az Eb-n
- 20:46 Nagyot szólna: Olaszországban arról írnak, Guardiola lehet a következő kapitány
- 20:22 Semjén Zsolt felajánlotta lemondását a KDNP elnökségének, de elutasították
- 20:15 Elfogatóparancsot adtak ki a szegedi Fidesz elnöke ellen
- 20:02 Orosz vadászgépeket fogott el a lengyel légierő a Balti-tenger felett
- 19:35 „Nem tudom, mentálisan lettem ennyivel erősebb, vagy annyit híztam” – Betlehem Dávid viccelődött a vk-aranya után
- 19:29 Farkasházy Tivadar: Bocsánatot kérnék Majkától
- 19:19 A Tanítanék Mozgalom és a PDSZ is örül, hogy Lannert Judit lesz az oktatási miniszter
- 19:14 ING: reális cél a 350 forintos euróárfolyam az év közepére
- 19:03 Olyan lépésre készül Elon Musk, ami a Föld első billiomosává teheti
- 18:51 A Tisza-kormány alaposan meg fogja vizsgálni a Covid-járvány alatti közbeszerzéseket
- 18:22 Gulyás Gergely: Egyet tudok Ruff Bálint javára írni
- 18:22 Milyen kormányt rak össze Magyar Péter?
- 18:20 „Nehéz időszak ez számomra” – fájdalmas bejelentést tett Carlos Alcaraz
- 05:15 Kvíz: Átmennél még egy középszintű történelem érettségin?
- 10:15 Felfedte kilétét Magyarország első LMBTQI-tévécsatornájának alapítója
- 17:02 Vitézy Dávid: Két dilemmám volt
- 05:56 Karácsony Gergely: Fideszes politikusok négyszemközt elmondták, csodálják, hogy még nem döglöttünk meg
- 14:23 Polgár Tünde a Magyar Pétert becézgető kommentelőknek: Nem, neked ő nem Peti
- 11:00 Curtis: Nem azt szeretném, hogy a bűnös testvéremet mentsék fel, hanem, hogy az ártatlan testvéremet ne ítéljék el
- 14:00 Navracsics szerint ő sohasem volt úgy részese a NER-nek, mint Magyar Péter
- 17:20 Tömegbaleset volt az M3-ason Gödöllőnél, jelentős a torlódás
- 11:05 „Évek óta először nincsenek oroszok a teremben” – jegyezte meg a lengyel miniszterelnök az uniós ülésről, amire Orbán már nem ment el
- 15:03 Letartóztattak két embert az Orbán Viktor öccsét érintő vendégmunkás-ügyben
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
