Gazdaság

Vadászati visszásságok

A lovas turizmus lehetőségeiről, annak sajnálatos kihasználatlanságáról olvashattunk lapjukban (Rövid gyeplőn, Figyelő, 2000/3. szám). Valóban, egyetlen szolgáltatás kínálata manapság kevés az üdvösséghez. A több lábon állás, a többféle program ajánlása, divatos szóval a komplex műsorok nagyobb vonzerőt képviselnek.

Szó esett az írásban a lovas íjászatról, ami szintén változatosabbá tenné a programot, de ezenkívül is van, volna még számtalan lehetőség. Egynapi járóföldre, pontosabban “lovaglóföldre” való távolságra levő táborok láncolatán országjáró túra, természeti értékek és érdekességek meglátogatása, kultúrtörténeti látnivalók felkeresése, csónakázás, pecázás, vadászat közbeiktatása. Ez utóbbi főként a téli “holt” szezont tenné mozgalmasabbá. A falusi turizmus keretében a lovas műsor tehát csak egyike lenne a szerteágazó kínálatnak.

Ezek közül a vadászat a legnehezebb dió. A vadászati törvény alkotóinak a legfőbb szempontja az volt, hogy a tűzhöz közel kerültek továbbra is potyán tudjanak a más földjén vadászni. Példátlan egyetértés volt e téren az ellenzéki és a kormánypárti (vadász) képviselők között. A törvény harmadik paragrafusa ugyan odaígérte a földek gazdáinak a vadgazdálkodás jogát, de a többi paragrafus, nemkülönben a végrehajtási rendelet ezt fokozatosan el is vette tőlük. A vadászbérleti díj hatósági alacsonyan tartása, az előző bérlő haszonbérleti joga gyakorlatilag változatlanná fagyasztotta be az előző rendszerben kialakult viszonyokat. Míg a korábbi kedvezményezetteknek elég volt egy térkép és egy színes ceruza a vadászterület kialakításához, addig a földtulajdonosoknak alig volt lehetőségük abba beleszólni. (Friss tulajdoni lapok költséges beszerzése irreálisan rövid idő alatt, a bérleti díjak tíz évre befagyasztása úgy, hogy még az inflációt se kövesse, és így tovább.)

A vadászbérlet terén tehát nem lehet “mozgás”; a piaci viszonyokat itt teljesen kiküszöbölték. Új belépő, új jelentkező vadászati, vadgazdálkodási lehetőséghez nem juthat, ha mégoly tisztességes összeget áldozna is reá.

Történik most egy bátortalan kormányzati kísérlet e visszás helyzet javítására, de a vadászlobbi hadállásai oly erősek az Országgyűlés illetékes bizottságaiban, hogy félő, ezt már ott el tudják gáncsolni. Ismét teljes egyetértésben az ellenzék és a kormányzó honatyák.

Felül kellene pedig emelkedni a kicsinyes érdekeken, és a vidék fejlesztése érdekében több lehetőséget teremteni a vadászatnak az idegenforgalomba, a falusi turizmusba való beillesztésére.

RÉMÉNYFY LÁSZLÓ

Eger

Ajánlott videó

Olvasói sztorik