Gazdaság

G7-ÉRTEKEZLET – Elmaradt az intervenció

Általános optimizmus jellemezte a világ hét vezető gazdasági hatalma (G7) pénzügyminisztereinek és jegybankelnökeinek tokiói tanácskozását, ám a konkrét kérdésekben áttörés nem történt. Így például mind a világgazdaság alakulását, mind pedig az egyes országok kilátásait kedvezőnek ítélték a résztvevők, de nem született döntés sem a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új vezérigazgatójának személyéről, sem pedig a jen erősödésének megakadályozásáról. Utóbbi miatt elemzők úgy vélik, hogy a héten a dollár további mérsékelt gyengülése várható a japán valutával szemben.

A hét vége az előzetes várakozásokat igazolta, az értekezlet előtti elemzések egybehangzó következtetése ugyanis az volt, hogy a hetek – az Egyesült Államok, Németország, Japán, Nagy-Britannia, Olaszország, Kanada és Franciaország – addig nem szánják el magukat az összehangolt intervencióra, amíg a dollár árfolyama 100 jen fölött van.

Óvatosan derűlátó véleményt foglaltak a zárónyilatkozatba Oroszországról, mondván: üdvözlik “az orosz gazdaság néhány területén mutatkozó kedvező fejleményeket”. Felszólították ugyanakkor Moszkvát a gazdaság áttekinthetőbbé tételére, a szerkezeti és intézményi reformok folytatására, valamint a korrupció és a pénzmosás elleni harcra. Mihail Kaszjanov orosz pénzügyminiszter azt mondta: megbeszélésein “nem esett szó hosszabban” a csecsenföldi háborúról, s annak nem is szabadna akadályoznia az IMF-hitelek felújítását. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik