A DNS sok mindenre jó. Azon kívül, hogy óriási tömegű információt tárol, továbbá szinte hiba nélkül másolható, még számítások elvégzésére is alkalmas. Ezt a tulajdonságát használták ki a University of Wisconsin-Madison vegyészei: olyan számítógépet állítottak elő, amelyben mesterséges DNS-láncok meghatározott rend szerinti párosodása, s a kialakuló párok egymáshoz viszonyított aránya jelenti egy-egy probléma megoldását. DNS-számítógépekkel lényegében csak a kilencvenes évek eleje óta foglalkoznak, és egyszerű feladatokat már több, kémcsőben működő rendszer megoldott. Az új DNS-számítógép abban különbözik az eddigiektől, hogy nem kizárólag oldatban dolgozik. A vegyészek ugyanis a DNS-láncokat ezúttal üvegből és aranyból készült szilárd hordozóra erősítették, így egyfajta csipet állítottak elő. A százbillió molekulával működő gép képes kiszámolni a 4 négyzetét; a végeredményt tizenhat különböző összetételű DNS-lánc adja meg. Bár a komputer egyelőre lassú – a meghatározott felépítésű DNS előállítása, a szükséges mennyiségek pontos kimérése és az eredmény ellenőrzése napokat vesz igénybe – a wisconsini vegyészek szerint a molekuláris alapon működő számítógépekre nagy jövő vár. –
- 11:11 Óriási különbségek látszanak a hazai csapadéktérképen
- 11:03 44 éve történt a magyar műrepülés legnagyobb tragédiája, kilencen zuhantak le a Hármashatár-hegy lejtőjén
- 10:57 Edzője az elcsúszó Szoboszlairól: Ő érzi magát a legrosszabbul
- 10:46 Megpróbálta eloltani az égő házát, de belehalt
- 10:46 Török Gábor szerint ez Orbán Viktor szombati interjújának legérdekesebb része
- 10:43 „El-ké-pesz-tő” – Havas Henrik elárulta, mekkora nyugdíjat kap
- 10:25 Orbán Viktor is megszólalt a neki járó végkielégítésről
- 10:20 Kellemetlen meglepetés fogadhatja, ha frissíti a Spotifyt
- 10:19 „Kell néhány nap, míg túltesszük magunkat ezen” – a derbit 8-3-ra elveszítette, de a bajnokságot megnyerte a Fradi
- 10:04 Gyarmati Andrea: Az embert az tartja fiatalon, ha szeretik
- 09:36 Trump után Putyin is Kínába látogat
- 09:35 Leváltása után a sajtóért aggódik Orbán Viktor, aki tavaly még kitakarítandó poloskáknak nevezte az újságírókat
- 09:19 24/7: Élj úgy, hogy Vitályos Eszter elégedetlen legyen veled
- 09:05 Rendkívüli döntés a Tour de Hongrie-n: az időjárás miatt lerövidítik a királyszakaszt
- 08:54 A kínai elnök figyelmeztette Trumpot: ha rosszul kezelik a tajvani kérdést, konfliktusba kerülhetnek
- 21:05 Kigyulladt a kaposvári kórustalálkozóra tartó iskolás gyerekek busza az M0-ás autóúton
- 21:27 Meghalt Sörös Sándor, a Vígszínház egykori színésze
- 09:35 Leváltása után a sajtóért aggódik Orbán Viktor, aki tavaly még kitakarítandó poloskáknak nevezte az újságírókat
- 10:25 Orbán Viktor is megszólalt a neki járó végkielégítésről
- 20:16 Halálra gázolt a vonat egy egyetemista lányt Óbudán – a tragédiáról az RTL videót is közölt
- 07:30 Galéria a ma 40 éves Top Gunról, amiben mindenki odáig volt a zabolázhatatlan Tom Cruise-ért
- 19:48 Hantavírussal fertőzött beteget azonosítottak Arad megyében
- 18:37 Szijjártóék 42 milliárdot osztottak ki egy héttel a választás előtt
- 08:33 Pár másodpercig tartott a bokszmeccs: egyetlen ütésből KO-zta ellenfelét a nehézsúlyú bunyós
- 07:14 Trump: Utasításomra megölték az Iszlám Állam második számú vezetőjét
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
