Ezen a héten tartotta alakuló ülését a Titász Kisebbségi Részvényesek Klubja. A magyar piacon gyakorlatilag példa nélkül álló kezdeményezés ötletadója Forgó Ferenc, a Budapest Alapkezelő korábbi vezérigazgatója, aki magánrészvényesként kezdte el szervezni a klubot, amely a kisrészvényesi érdekek érvényesítését tűzte ki célul. A Titász fő tulajdonosa, a Bayernwerk az év elején tette közzé, hogy 80 százalék fölé növelte részesedését az áramszolgáltatóban, s ezzel minősített többséget szerzett. A szabályok szerint így 60 napon keresztül forgalmi értéken meg kell vásárolnia azokat a papírokat is, amelyeket a többi részvényes felajánl. A problémát az okozza, hogy a szabályozás túlságosan tág mozgásteret hagy a nagybefektető számára. A Titász tőzsdei árfolyama a bevezetés óta lényegében folyamatosan esik, miközben a társaság eredményei folyamatosan, esetenként ugrásszerűen javulnak. Abban az esetben, ha a részvényeseknek legalább 5 százaléka csatlakozik a klubhoz, akkor gyakorolhatják az úgynevezett kisebbségi jogokat. Ennek értelmében többek között közgyűlést hívhatnak össze, s könyvvizsgálatot kezdeményezhetnek a cégnél. –
- 08:52 Hiába döntöttek Kósa Lajosék, Hankó Balázs nem hirdeti ki az új utónévjegyzéket
- 08:37 Belehalt sérülésébe az influenszer, akit a brit X-Faktor sztárja gázolt el
- 08:00 Ráthonyi-Palácsik Tímea: Nem férek hozzá annyi pénzhez, hogy ezt úgy tudjam élvezni, ahogy gondolják az emberek
- 07:59 40 év halál: máig velünk van Csernobil öröksége
- 07:51 Katalin hercegné olyan fülbevalót viselt a minap, amihez Dianának és John Travoltának is köze van
- 07:38 Ki kellett menekíteni Trumpot – tüzet nyitott egy fegyveres a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján
- 07:13 Marics Peti visszaül a Megasztár zsűripultjába
- 07:04 Bizalom vagy bizalmatlanság? A házassági szerződés már nem a kőgazdagok kiváltsága
- 07:03 Horn Gábor: Nem azt mondták Viktor!
- 06:41 Videó: 90 méteres magasságból zuhant a föld felé a spanyol vidámparki katapult kabinja
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
- 06:02 70/80 km/órás széllel tör be a hidegfront – riasztást adtak ki
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 05:30 Kvíz: bognár, varga, kádár – mennyire ismered a régi mesterségeket?
- 07:00 2026-ban ezek az ország legjobb cukormentes tortái
- 17:37 Gulyás és Semjén közösen adta át a tiszás egészségügyi miniszter apjának szobrát
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 06:02 70/80 km/órás széllel tör be a hidegfront – riasztást adtak ki
- 05:00 Kvíz: a világ leghíresebb modelljei – egy nevet kérünk a képek mellé!
- 17:11 Orbán Viktor visszaadja a mandátumát, hogy a nemzeti oldal újjászervezésével foglalkozzon
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
