Az úgynevezett független filmesek álma, hogy szerény gyártási költségű produkciókkal lekörözzék a hollywoodi álomgyárosok bevételeit. Nos, ez az Eduardo Sanchez és Daniel Myrick szerző-rendező párosnak sikerült: filmjük, a 60 ezer dollárból készített, a hazai mozikban Ideglelés címmel futó The Blair Witch Project eddig 140 millió dollárt kasszírozott. A napokban a fővárosi mozikba kerülő áldokumentumfilm azt sugallja, hogy a vetítővásznon látottak velünk is megtörténhetnek. A hideglelés garanciája a sztori, amely szerint 1994-ben három filmfőiskolás tűnt el a marylandi Burkittsville közelében lévő erdőben, miközben egy dokumentumfilmet készítettek. A leforgatott anyagot egy évvel később találták meg, ennek segítségével eredhetünk egy mitikus figura, a blairi boszorkány legendájának nyomába. –
- 12:04 Feszült arcok, fegyveres egyenruhások – képek a Fehér Házi Tudósítók vacsoráján kitört lövöldözésről
- 12:01 6000 voltos kábel rázta meg az orosz kisfiút
- 11:58 Plüssmackó-installáció és ausztrál szivárvány a hét képein
- 11:53 Magyar Péter újra az uniós pénzekről tárgyal
- 11:26 Egyiptomban már tudják, hogy Szalah az utolsó meccsét játszotta a Liverpoolban
- 10:57 A vagyonvisszaszerzés vagy a műemlékvédelem központja is lehetne a nemsokára kiürülő Karmelita kolostor
- 10:55 Hadházy Ákos: Orbán Viktor így előbb kerülhet előzetesbe
- 10:53 Orrszarvú öklelte halálra a rinocéroszokat védő aktivistát
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 10:11 Állkapocstöréssel ért véget az NB I-es meccs a diósgyőri focistának
- 10:06 Magyar Péter május 5-én Olaszországba megy
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
- 10:35 Sokan nem tudják: akár bontást is elrendelhetnek, ha rossz helyre épült a kerti grill
- 09:25 Lövöldözés a Fehér Házi Tudósítók Vacsoráján: Charlie Kirk asztal alatt bujkáló és zokogó feleségét is ki kellett menekíteni
- 05:45 Mennyire értesz az elsősegélynyújtáshoz? Teszteld ezzel a tíz kérdéssel!
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiborczék már várják
- 09:43 Előkerült egy videó az ifjú Szájerről, a Fidesz megalakulásáról beszél
- 10:29 „Orbán Viktor ezt nem tekinti cserbenhagyásnak” – Bánki Erik nem veszi fel a mandátumát, visszavonul a politikától
- 08:37 Belehalt sérülésébe az influenszer, akit a brit X-Faktor sztárja gázolt el
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 06:04 Egy éve ilyenkor: vérfagyasztó jelenetsort rögzített a gólyakamera
- 10:01 Nyilvános italozás, közpénzből védett barátnő, hazugságvizsgálat a beosztottaknak: Kash Patel botrányról botrányra bukdácsol az FBI élén
- 03:38 Révész Attila: Akiknek lejár a szerződésük, megmutatták, nem véletlenül nem ajánlottunk nekik újat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
