A Mount Everest 8850 méter, és nem 8848, ahogyan az a térképeken olvasható – állítják a National Geographic Society kutatói. Az új mérési eredmény hosszas, kemény munka eredménye: csak azért, hogy felülvizsgálják a hivatalos adatot, 1995 óta három expedíció mászta meg a Csomolungmát. Ezek közül az utolsó az idén májusban jutott fel a csúcsra. Míg az eddig általánosan elfogadott, 1954-ben meghatározott adatot a hegy körül kijelölt 12 mérőpontból nyert eredmény átlagolása alapján kapták a geográfusok, a mostani szám műholdas helyzetmeghatározó rendszerek bevetésével született. A kétméteres különbséget azonban nemcsak az magyarázza, hogy korábban rosszul mértek, hanem az is, hogy a hegy növekedett. Az az erő, amely a Himaláját is létrehozta, és Indiát fokozatosan Nepál és Kína alá nyomja, a hegységet évente 6 centiméterrel északkeleti irányba gyűri, s – ennél ugyan kisebb mértékben – meg is emeli. –
- 20:55 Kubatov tökéletes választása úgy hagyta faképnél a Fradit, hogy az csak úgy nyekkent
- 20:17 Kucsera Gábor a drogügyéről: Csináltam egy hibát, vállaltam érte a felelősséget
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 19:10 Verstappen panaszkodott, Leclerc behúzta a szabadedzéseket
- 19:06 EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fideszes kormány lesz
- 18:55 Már tollasodnak a bibicfiókák az alföldi pusztákon
- 18:28 Elég jól sikerült a casting a Marlon Brando-életrajzi filmnél, amiben Billy Zane játssza a színészlegendát
- 18:05 Napirend után: Visszaállhat Magyar Péter a Fideszhez?
- 18:04 A Juventus kivágta az újságírót megfenyegető Allegrit
- 17:55 Egyre keresettebb hazánkban a spenót
- 17:17 Szijjártó Péter: Megpróbálnak befolyásolni minket a szélrózsa minden irányából. Ennek vannak különböző formái, például a hackertámadások
- 17:13 Szlovák belügyminiszter: A testőrök mentették meg Robert Fico életét
- 17:08 Kóbor János özvegye: A házat úgy hagytuk, ahogy az utolsó közös napunkkor volt, minden ugyanott van
- 14:10 Szijjártó távozását és átvilágítását követelik az orosz hekkertámadások miatt
- 08:52 Azahriah Magyar Péterről: Ha valaki két oldalról, a DK és a Fidesz részéről kapja a propagandát és a mocskolódást, onnan tudja, hogy jó úton jár
- 12:15 Kína lábtörlőjeként beszélt Magyarországról egy republikánus szenátor Hszi Csin-ping látogatása miatt
- 12:11 Elképesztő extrái vannak Rákay Maybach-jának
- 16:11 Eutanáziát hajtanak végre egy 29 éves holland nőn az elviselhetetlen mentális fájdalmai miatt
- 07:10 Családja szerint kivégezték Tamást, majd alsónadrágra vetkőztették és mindenét eladták
- 11:26 Belső vizsgálatot indított a rendőrség a Magyar Péter és Varga Judit veszekedéséről szóló jelentés kiszivárgása miatt
- 10:55 Izgatja a spanyol tengerpartra költözés a magyar nyugdíjasok fantáziáját
- 13:09 Bőrig áztak az Azahriah és a Tisza közös kollekciójára vágyó rajongók
- 13:46 Pünkösdhétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!