Ami azt illeti, a sízés – ha annak rendje és módja szerint állunk hozzá – meglehetősen macerás sport. Beszéljünk például az autóról, hiszen manapság a legtöbben így indulnak síszabadságra. Miután Magyarországon még nem magától értetődő a téli gumi használata, ne vegyük zokon a figyelmeztetést: ez a “technikai minimum”. Mondjuk ezt annak tudatában, hogy az alpesi és más, behavazott, hegyi utakon a hatóságok többnyire a hólánc meglétét (is) követelik.
Nem a ruha, hanem a cipő teszi a sízőt. Ez a fontos szabály a kezdők számára kevéssé evidens. Mit szoktunk otthon felejteni? A tartalék kesztyűt és sapkát és szemüveget (síszemüveget is), néhány egyszerű szerszámot, a talpjavításhoz nélkülözhetetlen, hajdan a pályák kerítéséből elcsent, ma már boltban is kapható műanyagrudacskát, a felvitelhez szükséges öreg családi vasalót, és a végső egyengetést szolgáló “citlinget”. Persze mindez már csak a rutinosabbaknak szól, de az már mindenkinek tanácsolható, hogy vigyen magával igazolványképet, amelyet a többnapos felvonóbérlethez ma a legtöbb helyen megkövetelnek. Persze az a helyszínen is megcsináltatható, csak drágábban mint itthon. Minek bosszankodni – sízések évadján! –
