Mintegy 40 globális befektetési alap részvételével bemutatkozó előadás-sorozatot tartott a múlt héten a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) és hét tőzsdei kibocsátó New Yorkban. „Arról szerettük volna meggyőzni a nagybefektetőket, hogy jövő évi globális allokációik meghatározásakor az eddigieknél is nagyobb mértékben vegyék figyelembe a magyar részvénypiacot” – mondta a bemutatkozás céljáról Dunavölgyi Mária, a BÉT ügyvezető igazgatója. A New York-i prezentáción olyan globális alapok képviselői érdeklődtek, mint a Salomon Smith Barney, a HSBC, a Morgan Stanley, a Nomura Securities vagy a Schroeder. A napokban Londonban is hasonló rendezvényen győzködték a magyar tőkepiac főszereplői – a BÉT és a pénzügyminisztérium vezetése mellett a Matáv, a Mol, az OTP, a Richter Gedeon, a BorsodChem, a Pannonplast és az Antenna Hungária vezérkara – a befektetőket. –
- 07:58 Megtalálták az 1952-ben óceánba csapódott utasszállító roncsait – a katasztrófa, amely miatt kötelezővé tették felszállás előtt az utastájékoztatást
- 07:28 Elkaszálták az Orbán-kormány tervét a javítóintézetekről
- 07:09 Mégis átveheti az állam Balásy Gyula cégeit
- 07:04 Csütörtöki friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:59 Sulyok Tamás készült a nyugdíjaséveire
- 06:49 Az egész országban zivatarokra figyelmeztetnek, de nem mindenhol fog esni
- 06:31 Megtámadtak két szaúdi olajszállító tankerhajót a Vörös-tengeren
- 06:30 Török Gábor: A Tisza ellenzéke lehet, hogy hosszútávon a párton belülről fog érkezni
- 06:23 Magyar Péter: Továbbra sem kérek megerősített védelmet
- 06:00 Minden, amit a fügéről tudni érdemes - szörp és zselérecepttel
- 06:00 Masszívan korrupt, de legális; jóérzésű ember ilyenbe nem megy bele, a nemzetbiztonsági tudása előny – szakértőket kérdeztünk Szijjártó BYD-hez való igazolásáról
- 07:00 Egy marék rizs az ültetőgödörben: ezért érdemes a palánták alá szórni a kertészek szerint
- 05:45 Kvíz: tejföl napégésre és egyéb szépségápolási (tév)hitek
- 05:30 Csiripiszli, nyögvenyelő és lapcsánka: ismered a legfurcsább nevű magyar ételeket?
- 05:00 Elárverezik a Karancs-vidék ikonikus erdei szállodáját
- 15:13 Házkutatást tartottak a Családbarát Magyarország Központnál
- 15:31 Titkosították a Szijjártó–BYD ügyet, közben ellenőrzés volt Szegeden
- 16:08 Washington Examiner: Orbán a Fehér Házat és a Külügyminisztériumot is meglátogatta az amerikai útja során
- 14:57 „Aztán magyarázkodj, te faszfej" – lemondott a hegyvidéki alpolgármester Kovács Gergely működésére hivatkozva
- 05:30 Csiripiszli, nyögvenyelő és lapcsánka: ismered a legfurcsább nevű magyar ételeket?
- 18:40 Ketten kiléptek, megszűnt a Fidesz-frakció Óbudán
- 18:24 1994-ig nyúl vissza a végrehajtói visszaéléseket vizsgáló parlamenti bizottság
- 19:19 Két hét alatt 7 milliárd forintot spórolt a közmédia új vezetése
- 03:42 Nyíregyházára nem kellett, új csapatában a BL-selejtezőkön lődözi a gólokat
- 14:52 Elszabadult az OpenAI mesterséges intelligenciája: olyat tett, amin a kutatók is meglepődtek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
