Gazdaság

Személyautók díjszabása

Sikerült a megcélzott közönségre a megfelelő díjakat kidolgozni – állítják egybehangzóan a társaságok. Ám ha azt vesszük alapul, hogy a kívánatos ügyfélkör a lakossági és a vállalkozói szegmensben egyaránt valamennyi társaság számára közel azonos, kétkedve fogadjuk, hogy mind versenyelőnyt biztosító tarifát kalkulált-e.

Az elmúlt három évben reálértéken, az utóbbi két esztendőben pedig a kelet-magyarországi nagyvárosokban nominálértéken is csökkentek a Hungária díjai. Az ügyfelek nagyjából fele – vidéken kétharmada – reálértéken átlagosan 6 százalékos díjcsökkenésnek örvendhet. Vannak területek, ahol ennek egyszerűen az az oka, hogy a tavalyi átlépéskor a magasabb díjú, nagy kockázatú körzetekből a gyakori károkozó ügyfeleket elcsábította valamelyik társaság és csökkentek a kockázatok. Mindez viszont az ügyfelek “körözését” indíthatja meg.

A Generali-Providencia Pest megyében igyekezett előnyre szert tenni. Tavaly ilyen kategóriája nem volt, most pedig, amikor a társaságok többsége a legmagasabb díjjal sújtja e területet, az elmúlt évi szintnél drágábban, a konkurenciánál viszont olcsóbban biztosít itt.

Ügyfelei között legkevésbé az Ahico tesz különbséget, csupán a gépjármű lökettérfogata és a bonus-malus kategóriák szerint differenciál. Mindez érthető, új szereplőként nemigen van milyen tapasztalat alapján kalkulálnia. Ennél eggyel több tényezővel, a vidéki, illetve fővárosi lakhellyel operál a Köbe. Ez a területi elhatárolás szintén érvényesül az Argosznál, hasonló az ÁB-Aegoné is, de ott a fővárosi kategóriába Pest megye is beletartozik. Hasonlóképpen ez a terület a legkockázatosabb a többi biztosítónál is, a különbség csupán annyi közöttük, hogy az ország többi részét hány területre osztják.

Ugyanígy jellemző az ügyfelek kor szerinti besorolása. Általában van egy fiatalabb és egy idősebb kategória, amit társaságtól függően valahol 29 és 36 év között választanak el (lásd a táblázat lábjegyzeteit). Az Ahicót, a Köbét és az OTP-Garanciát kivéve, amelyeknél korosztály szerinti megosztás egyáltalán nincs, a többiek bizonyos esetekre még egy fiatalabb kategóriát is kreáltak. A Generali-Providencia különlegessége, hogy a “közép” kategóriát az 56 éveseknél ugyancsak kettéválasztotta.

Gyártmány szerint csupán a Hungária differenciál, az Argosz pedig az autó saját tömegének és teljesítményének hányadosát, azaz a jármű sportosságát veszi figyelembe. Az ÁB-Aegonnál befolyásolja a díjat, hogy az ügyfél egy évre előre, vagy negyedévente fizet, az OTP-Garanciánál OTP lakossági folyószámlás átutalással érhető el alacsonyabb díj, a Generali-Providencia pedig a hűségbonus intézményével operál. A táblázatban a B7-es kategóriára vonatkozó díjakat mutatjuk be, az Ábif szerint ugyanis ilyen besorolást élvez az autósok túlnyomó része. –

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik