Gazdaság

A másik oldal

A címlistákat, adatbázisokat felhasználók a szolgáltatások színvonalát nem látják olyan jónak, mint azok nyújtói. Veres Károly, a Szonda-Phone Telemarketing Kft. marketingigazgatója a legfőbb bajnak azt tartja, hogy az adatbázis-forgalmazók nem költenek eleget a frissítésekre, így az adatok aktualitása elég sok kívánnivalót hagy maga után. Ők nemrégiben tízezernél több címet tartalmazó listát vásároltak egy nagyobb cégtől, s a telefonszámok 30 százaléka rossz volt. A cégadatbázis ráadásul tartalmazta jó néhány nagykövetség, kormányzati szerv címét. A Szonda-Phone személyes és a már bejáratott üzleti kapcsolatok alapján választja ki azokat a cégeket, amelyektől adatbázist vásárolnak.

A KFKI ISYS elsősorban marketing és kereskedelmi tevékenységének végzése során használ magyarországi cégadatbázisokat, mostanában a Hoppenstedt-Bonnier Magyarország közép- és nagyvállalatai című kiadványát, hogy ennek segítségével térképezze fel a potenciális ügyfeleket. Az adatbázisban – annak is a CD-, illetve internetes változatában – felsorolt 15 ezer céget különböző kereső feltételek megadásával szűkítik le arra a körre, amelyet egy-egy termékkel, szolgáltatással érdemesnek látnak megkeresni. Ezzel a szolgáltatással elégedettek, azt nyújtja, amit ígér. Ha pedig ennél részletesebb – tulajdoni viszonyokat, mérleg- és eredmény kimutatásokat feltüntető – céginformációra van szükség, akkor az Euroweb interneten elérhető céginformációs “Infoház” szolgáltatását, illetve az onnan is hozzáférhető IM adatbázist használják. “Hiányzik viszont az olyan szolgáltatás, amelynek révén új cégekről is naprakész információkat szerezhetnénk” – panaszolja Simon Andrea marketing igazgató. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik