Gazdaság

SALDO RT. – Átalánydíjas szakértelem

A fennállásának negyvenedik évfordulóját ünneplő Saldo Rt. nem tekinti magát a nagy tanácsadó cégek versenytársának - jól megférnek egymás mellett a piacon.

Ki gondolta volna, hogy százezer forintért egy évig akár naponta többször is kérhetnénk adózási, számviteli, könyvviteli, vám, társadalombiztosítási, munkaügyi, pénzügyi tanácsokat? A napokban negyvenedik születésnapját ünneplő Saldo Pénzügyi Tanácsadó és Informatikai Rt. 810 millió forintos árbevételének fele ezen tanácsadói tevékenységből származott az elmúlt évben. A cégnek 5500 átalánydíjas szerződése van, ezek érintettjei közül 3200 vállalkozás, a többi költségvetési szerv és azok intézményei. A havi átlagos tagdíj 75 ezer forint, ezen belül a kettős könyvvitelt vezető társaságoknak valamivel több mint százezer, az önkormányzatoknak pedig kevesebb mint a fele. Mohos András elmondása szerint – aki 1991 áprilisa óta van a cégnél, s akit a társaság alkalmazottai, immár tulajdonosként, 1994 májusában választottak vezérigazgatóvá – az ügyfélkör igen vegyes, mert a kisebb cégek mellett olyan vezető nagyvállalatok is megtalálhatók, mint a Mol Rt. Véleménye szerint cége nem jelent konkurenciát a nagy tanácsadó társaságoknak, hiszen azok főként a cégvezetőknek adnak tanácsot, míg a Saldo kérdésfeltevői elsősorban könyvelők, pénzügyi ügyintézők, munkaügyi előadók. Mohos András úgy fogalmazott, hogy a nagy tanácsadó, könyvvizsgáló cégeket nem hívhatja fel a könyvelő, ha valami problémája van, vagy ha szakmai tanácsadásra van szüksége, annál is inkább, mivel nem erre szól a szerződésük. A Saldo viszont kifejezetten arra vállalkozik, hogy ennek a derékhadnak, a mintegy 100-150 ezer könyvelő, pénzügyi alkalmazott közül a vele szerződőknek segítse a napi munkáját.

A Saldo tehát nem tekinti magát a nagyok versenytársának, úgy érzi, jól megférnek egymás mellett a piacon. Bizonyítja ezt az is, hogy ügyfeleinek egy része nagy tanácsadó céggel is együttműködik. Egyszerre 8-10 munkatársuk tartózkodik telefonközelben, s így évente átlagosan 15-20 ezer kérdést válaszolnak meg. A díjban a válaszokon kívül szakmai kiadványok és ankétok is benne foglaltatnak.

Ez a szolgáltatás nyilván másoknak is eszébe juthat, csakhogy a nyereséghez el kell érni egy bizonyos ügyfélszámot. A Saldo igen régóta gyűjtögeti az ügyfeleket, hiszen elődje már 1959-ben megkezdte tevékenységét. Akkor a Pénzügyminisztérium főosztályaként a központi pénzügyi irányításhoz szükséges adatok összegyűjtésének informatikai támogatása volt a feladata. Aztán a hetvenes évek közepétől a vállalatoknál és szövetkezeteknél üzemeltetett számítógépek felhasználóinak kellett könyvelési tanácsokat adni, amiből fokozatosan kifejlődött ez a tanácsadó ágazat.

Akinek úgy hozza a sorsa, hogy számvitellel, adózással, könyveléssel kell foglalkoznia, az biztos, hogy legalább egyszer, de inkább többször vett már Saldo-kiadványokat. A társaság árbevételéhez 25-30 százalékban járul hozzá a kiadói tevékenység, amelynek keretében évente félszáz szakmai kiadványt dobnak piacra. Ezek közül listavezetők a számviteli könyvek. A legnagyobb konkurenciával az oktatás terén találkoznak, hiszen ahhoz nem szükséges semmilyen tőke.

A Saldo az egyszerűsített privatizáció keretében 1993-ban alakult részvénytársasággá, 93 millió forintos jegyzett tőkével. A tulajdonos alkalmazottak 56 millió forint MRP-hitelt vettek fel az OTP Banktól 5 évre, 7 százalékos kamattal – a törlesztés tavaly járt le. A társaság az elmúlt 40 év alatt egyszer sem volt veszteséges, 1997-98-ban 10 százalék körüli árbevétel-arányos nyereséget ért el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik