Mint ahogy az a sokak által bírált törvények kidolgozásánál lenni szokott, ezúttal is mindenki sejt valamit a háttérben. Például egy amerikai céget, amely felvásárolja az egész piacot. Mások a nagy cégek lobbiharcának győzelmeként értékelik a módosítást. A merészebbek – vagy talán az élénk fantáziájúak – a „nem létezik maffia állami segédlet nélkül” szabály érvényesülését vélik felfedezni a döntés mögött. A Szerencsejáték Szövetség és a kamara felháborodott azon, hogy szakmai érveiket nem a változtatásokért, hanem a változtatási szándék ellenében tudják csak megfogalmazni. A tárcák képviselői pedig nem értik, hogy míg az egyeztetéseken a MeH-en kívül senki sem támogatta a javaslatot, minisztereik a kormányülésen mégis elfogadták azt. Persze az is lehet, hogy minden következtetés hibás, és azoknak az elsősorban kormányközelből elhangzó álláspontja tartalmazza a legtöbb igazságot, miszerint a családbarát kormány most tényleg, minden más érdeket sutba dobva, az ifjúság védelmében lép fel. –
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 19:54 Vámos Petráék kiejtették a Fradit a Bajnokok Ligájából
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:28 Zelenszkij Azerbajdzsánt nézte ki az oroszokkal folytatandó béketárgyalások helyszínének
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
- 18:51 Akár az El Clásicón válhat bajnokká az FC Barcelona
- 18:50 Vitézy Dávid egy különvonaton beszélt a vasútrombolás korszakának végéről
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 18:18 Mo Szalah megsérült, de a Liverpool így is legyőzte idei mumusát
- 18:15 Egy középső ujjból és egy dudálásból lett az év sorozata, a folytatásban azonban már csak műbalhé a Beef
- 17:45 BL: Tizedjére is Final Fourba jutott az ETO
- 17:37 Gulyás és Semjén közösen adta át a tiszás egészségügyi miniszter apjának szobrát
- 17:36 Így reagált Magyar Péter arra, hogy Orbán Viktor nem veszi fel a parlamenti mandátumát
- 17:19 Videón, ahogy az amerikai hadsereg légicsapást mér egy kábítószereket csempésző hajóra
- 07:28 Egy fideszes exminiszter és egy MCC-s vezető sem akar beülni a Richter igazgatóságába
- 09:45 Így szórta el a vagyonát Fekete Pákó: „Csak a buli és a haverok számítottak, nem tanultam meg kezelni a pénzt”
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 10:34 Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak
- 07:20 2,5 milliós kistáskát villantva tükörszelfizett Buzsik Borka
- 08:46 Orbán Anita Magyar Péter miniszterelnök-helyettese is lesz a Tisza-kormányban
- 10:33 Hirdetésektől a lombszívó gépen át a frizbipályáig – közzétette kampányelszámolását a Kétfarkú Kutya Párt
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 10:57 Az országnak ezen a részein kapják a legmagasabb és a legalacsonyabb nyugdíjakat az idősek
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
