Eddig 11,868 milliárd forint összegű garanciát váltottak be az államtól a Budapest Bankhoz (BB) kötődő ügyek miatt, holott az egész bankért 12 milliárd forintot fizettek – mondta el a napokban a sajtó képviselőinek Járai Zsigmond. A Pénzügyminisztérium úgy becsüli, hogy még több milliárd forintos garanciabeváltás lehetséges a BB privatizációjának következményeként. A bankkal kapcsolatos állami kiadásokra 3,3 milliárd forintot irányoztak elő a 2000. évi központi költségvetésben. A hitelintézet ellen ugyanis több per folyik, és a bank pervesztése esetén az államnak kell helytállnia BB 1995. évi privatizációjakor a vevőkkel kötött részvényesi szerződés szerint. Az Econews értesülései szerint egy Németországban folyó, várhatóan jövőre záruló per elvesztése önmagában mintegy 1,5 milliárd forintos kiadással járhat. –
- 16:42 Pintér Bence: Feljelentést tettünk, miután „cigány” feliratot festettek egy győri fodrászüzletre
- 16:40 Sérülés miatt változott az ukrán válogatott kerete
- 16:37 Magyar Péter: Nem látjuk biztosítottnak Szathmáry Zoltán legfőbb ügyésszé választását
- 16:23 Hegedűs Zsolt: 4,3 milliárd forintot fizetett vissza az államnak Dr. Kőnig Róbert alapítványa
- 16:05 „Kelta nacionalisták” és Trump is az Egyesült Királyság szétesésén kombinál, de szakértőnk szerint a felbomlásáról még korai lenne beszélni
- 16:05 Beperelték Trumpot az újságok, amelyeket kitiltott a Fehér Házból
- 16:03 Marco Rossi elmondta, miért kaptunk ki az írek ellen
- 15:44 Hétfőn két, Mészáros Lőrinchez köthető luxusgép is Bordeaux-ba repült
- 15:15 Több helyen is segítették a buszok közlekedését Budapesten, csak épp szükség nem volt rá
- 14:42 Óvadékkal sem szabadulhat a buszsofőr, aki 12 lengyel zarándok halálát okozta az M3-as autópályán
- 14:42 Trump vadul bidenezik a félidős kampányban
- 14:38 Deák Bill Gyuláé volt az egyik legismertebb mulatós dal: milliókat kaszált belőle
- 14:37 Tájfun közelít Japánhoz: 1,9 millió embert evakuálhatnak
- 14:31 Extrém meleg vénasszonyok nyara érkezik
- 14:08 Petőfi megszólítja a fiatalokat, de a tankönyvekből nem derül ki, milyen jó humora volt
- 14:31 Extrém meleg vénasszonyok nyara érkezik
- 08:17 Elindult az idei Sztárban Sztár: rögtön kiestek ketten az első adásban
- 13:50 Megint nagyot szólt Szoboszlai belépője: kabrióval érkezett meg a válogatotthoz
- 10:17 Beismerte tettét a 12 éves, kerekesszékes mostohahúgát megerőszakoló férfi, de nem tudott magyarázatot adni a tettére
- 06:47 Holtan találtak egy férfit a Gellért-hegy lábánál
- 09:04 Magyar Péter: A Fidesz csak széltében tudta megtölteni az Andrássy utat
- 07:33 Napágy miatt tört ki verekedés egy görög strandon, egy idős férfi meghalt
- 09:31 Brit turista vert ájultra egy járókelőt Budapest belvárosában, állítása szerint semmire nem emlékszik
- 12:55 Magyar a Fidesznek: Szállítottak önök fegyvert is, csak letagadták
- 05:57 Korlátozhatnák a trafikok éjszakai nyitvatartását az önkormányzatok: megszűnhet a dohánybolti kocsmaturizmus
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
