Gazdaság

RENAULT MÉGANE BREAK KONTRA VW GOLF VARIANT – Családi szamarak

Nagy, mint egy furgon, takarékos, mint egy elemlámpa. Az új generációjú kompakt dízelkombik piaci küzdelmében e kettő, illetve az ár mellett már a minőség és a kényelem is versenyfeltétel.

Milyen autó az álma egy nem túl jól kereiső, többgyermekes, fiatal vagy akár középkorú házaspárnak? Olyan, amibe minden belefér, a gyerekkocsitól a nagymamáig, a biciklitől a hűtőtáskáig. Mindez úgy, hogy emellett olyan igénytelen és strapabíró, mint egy szamár. A “keresztezés” eredménye az alsóközép kategóriás dízelkombi, amely a piacon is egyre sikeresebb “hibridnek” bizonyul. Az autógyárak így, mihelyt kirukkolnak középosztálybeli, “kompakt”, tehát ötajtós bázismodelljük új típusával, nagyon rövid idő alatt piacra dobják a slágertípus, a kompakt kombi változatát is.

Nem volt ez másként a kis ára, igényessége, a kategóriát vezető biztonsága miatt az európai eladási rekordokkal büszkélkedő Renault Mégane idei “ráncfelvarrásakor” sem. Szinte egyszerre mutatkozott be a kozmetikázott, négytagú teljes Mégane II. család, benne egy újdonság, az óriási rakterű kombi – a Break. A megújított Mégane piaci részesedése az alsóközép kategóriában szemlátomást tovább növekszik. Az Európai Unióban elérte a 15 százalékot, itthon pedig az idei első félévi átlag 0,6 százalék, de ezen belül a “kettes” Mégane piaci bevezetése után, május-júliusi adatok szerint már 183 darabbal 1,3 százalékra emelkedett. Ebben oroszlánrésze van annak is, hogy az új Megane nem csak szép, sok luxussal is kényeztet. Még az alap kombiban is széria tartozék a négy légzsák, az ABS, a szervókormány. Az összehasonlításban szereplő 4,4 millió forintos alapárú Mégane Break 1,9 dTi RXE változata olyan gazdag felszereltségű, hogy az összes rendelhető extra összesen 525 ezer forint.

A Golf IV tavaly márciusi debütálása és a modellcsalád kombi (Variant) változatának e heti premierje között másfél évnek kellett eltelnie. Pedig a Volkswagen, ezen belül is a Golfok fejlesztőmérnökeinek volt tapasztalata a “variantosításban”, hiszen az előző generációs Golf III-asnak is volt “púpos” változata. (Ennél mintegy hat centivel nagyobb és néggyel szélesebb is lett a IV-es kombi. A VW-nél mégis mérföldkőnek tartják az új púpost, jellemzésük szerint ez az autó “100 százalékban Golf, 35 százalékkal megnövelt raktérrel”. Különlegességét a – sokak által lenézett “ormótlan, igavonó” – kombik osztályában még szokatlanul magas minőségében látják a gyártók. Ez olyan “apróságokban” nyilvánul meg, mint a horganyzott karosszéria, aminek átrozsdásodására így akár csak a Megane-nál 12 év a garancia. Az igényességet jelzi, hogy alapfelszerelés a fékerő elosztásos elektronikus blokkolásgátló. A négy felszereltségben készülő Variant három benzines (1,4/1,6/2,0 literes) és három dízelmotorral (1,9 literes SDI, illetve turbofeltöltésű), fuzzy felismerőrendszerrel vezérelt négyfokozatú automata váltós, vagy akár négykerék-meghajtásos változatban is rendelhető. A Golf IV Variantból az idén 400, jövőre pedig 600 darab eladását tervezi az importőr.

A német Auto Motor und Sport összehasonlításában a környezetvédelmi tulajdonságokat és a költségadatokat leszámítva két ponttal a Mégane megelőzte a Golfot, de a végeredmény a VW mellett szól. Az értékelés a francia jármű nagyobb terhelhetőségét, csomagterét, jó menettulajdonságait ismerte el. Előnye a takarékos, a hivatalos adatoknál is alacsonyabb fogyasztásúnak bizonyult dízelmotor. A Golfnak jó a menetteljesítménye és a funkcionalitása. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik