Rekordok születtek a nyári londoni impresszionista aukciókon. Különösen nagy sikert arattak Degas képei. A Pihenő táncosnő című alkotás 26,7 millió euróért talált vevőt, és bár a kép a szakértők szerint az utóbbi harminc esztendő legszebb Degas-pasztellje a piacon, az új világcsúcsot jelentő árat voltak akik túlzottnak tartották egy papírkép esetében. Az 59×64 centiméteres művet előzőleg mindössze 4-7 millió fontra becsülték, míg a leütési ár végül 16 millió fontnak felelt meg, s a járulékos költségekkel együtt került 17,6 millió fontjába az új tulajdonosnak, egy amerikai gyűjtőnek Steve Wynnek. Elkelt egy másik Degas is, a Nő a zongoránál című képért 2,8 millió fontot fizetett egy ugyancsak amerikai galériatulajdonos, John Hering. Ez az ár megfelelt az előzetes becsléseknek. Claude Monet Nimfák című képére 3,08 millió fontnál (4,7 millió euró) csapott le a kalapács, a művész Krizantémok című alkotásáért pedig 2,2 millió fontig licitáltak. Matisse Nezy és Lydia című műve becsértékének duplájáért, 7,1 millió fontért ment el, és 3,19 millió fontot adtak Renoir a Fürdőző nő című művéért. Egy Gaugin-vászon, 1880-ból 1,7 millió fontot ért meg valakinek, miközben az eladók mindössze 1 millió fontot reméltek érte. –
- 12:01 Népszerűség: Magyar Péter 58, Orbán Viktor 29 százalékon áll
- 11:54 Kálomista Gábor: Magyar Péterék TikTok-kormányzást folytatnak
- 11:52 Bayer Zsolt szerint padlón van a Fidesz, és olyan a hangulat az országban, mint a Tanácsköztársaság idején
- 11:27 Kilőtt az államadósság az Orbán-kormány utolsó hónapjaiban, friss adatok
- 11:26 A szenzációs visszatérés: Mourinho mindenben megegyezett a Real Madriddal
- 11:08 „Túl sok ment zsebre” – a fejlesztésekben úszó, ősjobboldali városnak is elege lett a Fideszből
- 11:04 Megéri küzdeni a férjért, akinek gyerekpornót találnak a számítógépén?
- 11:03 Végrehajtást rendeltek el Balásy Gyula állami milliárdokból dolgozó kommunikációs cégei ellen
- 10:55 Spirituális gyógyítónak tanul Horváth Éva
- 10:52 Kiderült, miért tiltotta meg Eddie Murphy a gyerekeinek, hogy 18 éves koruk előtt színészkedjenek
- 10:46 Öt és fél évet kértek a férfira, aki távcsöves puskát fogott a rendőrökre
- 10:30 Mégsem kap türelmi időt Magyar Péter kormánya: ítéletet mondanak Magyarországról a hitelminősítők
- 10:28 Egri Viktor: Neymarnak tényleg ennyi volt – legalábbis egy meccsen biztosan
- 10:00 Nincs szükség minden kórházban szülészetre a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója szerint
- 09:59 Megették az ország legnagyobb pizzáját Marcaliban, 450 ezer forintot kapott érte három férfi
- 20:48 Így működött a titkosszolgálati jellegű információkat használó kormányközeli bulvár
- 08:51 Török Gábor: Sulyok Tamás továbbra is félreérti szerepét
- 08:46 „Novák Előd rágózni meg menni nem tud egyszerre” – Majkát is felháborította a Mi Hazánk kivonulása
- 09:03 5,5 millióra büntették Pócsot, amiért megperzselt disznóra írta Ruszin-Szendi nevét
- 19:50 A Tuzson-fórum résztvevői a kabátját is eldugták annak a tanárnak, aki beolvasott a volt miniszternek
- 09:43 Félmillió forintot nyúltak le egy magatehetetlen nőtől a sürgősségin
- 06:30 Egy tévériport mentette meg az utcán élő brit férfi életét
- 08:00 HVG: Varju László is pályázik a DK elnöki posztjára
- 06:40 Hegedűs Zsolt a hantavírusról: Ez nem COVID 2.0
- 06:07 Győzteseket hirdettek az Exatlon Hungary 5. évadában
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
