Gazdaság

PEPSI SZIGET – Látogatórekord

Minden eddiginél többen látogattak el az idén a Pepsi Szigetre. Már a nyitó nap rekordot hozott, több mint 30 ezren szórakoztak a Hajógyári szigeten, ahol az augusztus 4. és 11. között lezajlott rendezvénysorozaton egyes becslések szerint összesen legalább félmillióan fordultak meg.

Az egy hétig tartó Pepsi Sziget a rengeteg magyar előadón kívül számos híres külföldi zenekart is felvonultatott. A brit Suede – az idei európai fesztiválok egyik legnagyobb sztárja – a nyitónapon lépett fel a nagyszínpadon, a Baaba Maal, valamint a Kispál és a Borz előadását követően. A továbbiakban többek között a Warpigs, a New Model Army, a Vágtázó Halottkémek és a heavy metal zenét játszó Paradise Lost szórakoztatta a nagyérdeműt. Koncertet adott a négy vonós, az Apocalyptica, a Tankcsapda és a legújabb német rockzenekar, a Guano Apes, a Ladánybene 27, a The Klezmatics. A szigetlakóknak a zene mellett jutott más kulturális program is.

Így a szervezők irodalmi csemegékről is gondoskodtak, és a színházkedvelők sem szűkölködtek ajánlatokban, napi 8-10 előadást láthattak. Tabarin: Veszedelmes levelek című vásári komédiájának, és Václáv Havel-Slavomir Mrozek Übüvíziójának bemutatóját.

Hogy nem csak szellemi táplálékkal éltek a Pepsi szigeten azt jelzi már az első napon elfogyasztott étel-italmennyiség. Eszerint bemelegítésképpen 57 ezer korsó sör, 8700 liter bor és 20 ezer liter üdítőt eresztettek le a torkukon a fiatalok, leöblítendő az előzőleg elfogyasztott 7000 kiló kenyeret és 16 ezer zsemlét. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik