A Magyar Agrárkamara szerint a magyar mezőgazdaságban évente 340 milliárd forint jövedelemhiányt okoz, hogy a felhasznált ipari anyagok ára meredekebben emelkedett, mint az agrártermékeké. Az agrárolló az elmúlt nyolc évben 140 százalékkal nyílt. Emellett a magyar termelők arányosítva 270 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapnak, mint az uniós átlag. Az ágazat pénzügyi helyzete napjainkra olyan válságossá vált, amit már a szaktárca egymaga nem tud orvosolni, kormánydöntés kell az agrárjövendő meghatározásához. Az agrárkamara azt javasolja, hogy évi 60-70 milliárd forinttal növeljék a támogatást, csökkentve az Európai Uniótól való lemaradást a szubvenció terén, amelynek kétharmadát így a csatlakozásig „le is dolgozhatja” a hazai mezőgazdaság. Az agrárollót is évi 6-8 százalékkal zárni kell, a piaci beavatkozások sikeréhez pedig lehetővé kell tenni, hogy az agrárrendtartási hivatal évi 30 milliárd forint intervenciós kölcsönhöz juthasson a kincstártól. Mindezek eredményeképpen stabilizálódna a mezőgazdaság termelése. A kamara 203,4 milliárd forint közvetlen agrártámogatási összeget javasol (e tétel a szaktárca 413 milliárd forintos tervezetében 196,7 milliárd forinttal szerepel). Ezzel szemben a Pénzügyminisztériumban jelenleg 250 milliárdos keretet látnak elfogadhatónak, csaknem kétszer akkorát, mint az 1999-re eredetileg megállapított 137 milliárd forintos előirányzat, amelyet persze azóta már jócskán megfejeltek. –
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:36 Napirend után: Aktivizmus nélkül lehetséges független, modern média?
- 16:41 Felfüggesztették a katonatisztet: 10 hónap alatt 64-szer hagyta el a bázisát, hogy „megetesse a gyíkját”
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 07:24 Itt a címlista a láthatatlan traffipaxokról
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 07:00 Kvíz: felismered a 80-as évek házibulijainak slágereit – az első soruk alapján?
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
