Gazdaság

DÉDÁSZ – Felvásárlásra játszva

Kiemelkedett az elmúlt napokban a sok szinten maradó részvény közül a Dédász papírja. A kurzus – az egy héttel korábbi 10 ezer forint alatti szintről – péntekig 11 ezer forintig drágult, igaz meglehetősen szerény, napi néhány millió forintos forgalom mellett. A minihosszt egyértelműen az a bejelentés okozta, miszerint a Bayernwerk, a Dédász fő tulajdonosa már több mint 75 százalékos részesedéssel rendelkezik a cégben. A múlt szerdai bejelentés után – erre játszva – sok spekuláns már látott fantáziát a vásárlásban.

A gazdasági társaságokról szóló törvény értelmében 75 százalék feletti részesedés szerzése közvetlen irányításnak minősül, és ebben az esetben a befektetők kérhetik részvényeik “forgalmi értéken” történő megvásárlását a fő tulajdonostól. Ez nem jelenti azt, hogy a Bayernwerknek nyilvános vételi ajánlatot kell tennie, de dönthet így is a társaság. Megfigyelők szerint a jelenlegi tulajdonosi struktúra, illetve annak közeli átalakulása ez utóbbit valószínűsíti. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. ugyanis még az ősszel el kívánja adni a tulajdonában lévő árampapírokat. A Dédász 10,75 százalékos pakettjét várhatóan zárt körben értékesítik, és vevőként értelemszerűen a Bayernwerk a legesélyesebb. Ha az üzlet a németek elképzelése szerint megtörténik, akkor a maradék 15 százalék alatti csomag jelentené csak a közkézhányadot, és erre tekintettel nem kerülne sokba nyilvános vételi ajánlatot tenni a kisrészvényesek számára.

A hét elején egyébként változott a helyzet a Dédász piacán is, a kurzus erőteljesen esett, és kedden már újra a 10,5 ezer forint alatti szinten keresték csak a papírt, minimális forgalom mellett. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik