Gazdaság

ELKELT A PKO – Tőkeemelést ígérnek

A közép- és kelet-európai térség egyik legnagyobb privatizációs ügylete keretében az olasz UniCredito Italiano és a német Allianz pénzintézetek konzorciuma részvényenként 56 zlotys áron, összesen 4,24 milliárd zlotyért (1,09 milliárd dollárért) megvásárolta a lengyel bankok rangsorát vezető PKO Bank SA 52,1 százalékát. A PKO részvényeinek 15 százalékát tavaly már tőzsdei úton privatizálták, a papírok a mostani vásárlás bejelentését megelőzően 49 zlotys árfolyamon forogtak a varsói tőzsdén.

A varsói kincstárügyi minisztérium tájékoztatása szerint a felügyeleti hatóságoknak és a részvényeseknek augusztus végéig kell jóváhagyniuk az ügyletet. Ezt követően az UniCredito-Allianz páros egy ötesztendős fejlesztési program részeként két éven belül 1 milliárd zlotys tőkeemelést hajt végre a PKO-ban, a továbbiakban pedig még egyszer 1 milliárd zlotyt fektet be a pénzintézetbe.

A PKO ez év elején egyesült regionális bankokként működő négy leányvállalatával, s ezzel lépett elő a legnagyobb, 58,46 milliárd zlotys mérlegfőösszegű lengyel bankká. A pénzintézet az 1998-as 521 millió zlotys nyereség után az idei első negyedévben 133 millió zlotys nettó eredményt ért el. A tőzsdére bevezetett 15 százalékon túl a részvények 14,1 százaléka az alkalmazottak tulajdonában van, ők 2000 közepéig nem adhatják el papírjaikat. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik