Gazdaság

VELENCEI BIENNÁLÉ – Jönnek a kínaiak

Hatvan ország több mint száz művészének ad bemutatkozási alkalmat a június 12-én megnyílt 48. Velencei Biennálé. A rendezvény ötlete még a múlt században, pontosan 104 éve született, azóta kétévenként rendszeresen megrendezik a művészeti szakbemutatót. “Küldjetek fiatalokat és nőket” – válaszolta a kiállítás svájci művészeti igazgatója, Harald Seemann a tőle előzetesen tanácsot kérőknek, és a jelek szerint a részt vevő országok megfogadták tanácsát. Ezúttal a szokottnál több művésznő és ifjú alkotó kapott lehetőséget, és kivételesen nagy számú kínai művész – a kiállítók egyötöde – jelezte az eddig megszokott amerikai hegemónia megtörését. Magyarországot négy fiatal installációművész, Benczúr Emese, Imre Mariann, Csörgő Attila és Erdélyi Gábor képviseli az olasz városban.

A Velencei Biennálé Arany oroszlán díját az amerikai színeket képviselő, francia származású művésznő, Louise Bourgeois, valamint egy valódi amerikai, Bruce Nauman vehette át. A kortárs művészet “élő mestereiként” díjat kapott még többek között videofilmjeiért az amerikai Doug Aitken, Caj Kuo-csiang kínai szobrász, Shirin Neshat iráni fotóművész, a nemzeti kortárs művészet legsikeresebb megjelenítéséért pedig az olasz pavilon érdemelte ki az első díjat.

A biennálé szeptember 30-ig keddek kivételével minden nap megtekinthető 10 és 19 óra között, október elseje és november 7-e között pedig 2 órával megrövidül a napi nyitva tartás. A belépőjegyek ára 25 ezer líra, a katalógusé 100 ezer líra. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik