Gazdaság

AUKCIÓS ÉVAD – Kieselbachék zárják

A Kieselbach Galéria árverésével a Vígszínházban zárul július 18-án a tavaszi budapesti aukciós szezon. Ahogy azt már a közönség megszokta Kieselbachéktól, ismét 333 tétel szerepel a kínálatban. Köztük ismét lesz Szinyei Merse-alkotás – a Szent Antalt megörökítő mű kikiáltási ára 5 millió forint. Mint emlékezetes, a galéria tavalyi aukcióján Szinyei Merse Pál Parkban című képét 70 millió forinton ütötték le: máig is ez tartja a magyar aukciós rekordot.

Májusban, illetve június elején egyébként – a hagyományosan csak évi két nagyárverést rendező Blitz és MűTerem Galériák kivételével – minden valamit is számító pesti kereskedő porondra lépett. A Belvárosi Aukciósház hó eleji rendezvényén összesen mintegy 35 millió forint értékű festmény és műtárgy talált vevőt. A Nagyházi Galéria 18 millió forintért adott el május 11-12-én néprajzi tárgyakat, hangszereket, szőnyegeket. Ez utóbbiak különösen nagy sikert arattak, köztük egy 18. századi szőnyeg 340 ezer forintos kikiáltás után 2,6 millió forintért talált vevőt. Május közepén árverezett még a Bizományi Rt. is, ékszerek, festmények alkották a kínálat java részét.

A sorrendben a következő árverező, a Polgár Galéria több képet is tízmillió forint felett adott el, köztük egy kukoricás Rippl-Rónai József enteriőrt 15 millióért vett meg valaki. Június legelején újból a Nagyházi Galérián volt a sor, a Balaton utcában közel ötszáz régi és 20. századi mester műve került kalapács alá. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik