Gazdaság

VÉRFRISSÍTÉS A FORDTÓL – Támad a Jaguar

Rekordnagyságú 1998-as forgalommal dicsekedhet a “népautónak” eddig semmiképpen nem számító Jaguar. Igaz, a patinás és igencsak konzervatív brit gyártó alapos vérfrissítésben részesült új tulajdonosától, a Ford Motor Companytól. Az amerikai társaság új kereskedelmi hálózatot hozott létre az érdekeltségébe tartozó márkák, az Aston Martin, a Jaguar, a Lincoln – és immár a márciusban beolvasztott Volvo – forgalmazására. A siker nem maradt el, tavaly e lánc révén 650 ezer kocsit adtak el, ezen belül a Jaguar tavalyi rekordja több mint 50 ezer darab volt; az idei terv 80 ezret irányoz elő. A távolabbi elképzelések ennél is merészebbek, a Ford évi 200 ezer Jaguar eladására számít 2003-ra. Ennek érdekében, szakítva a hagyományokkal, immár nem csak luxuskategóriában nyomul majd a Jaguar, amely a tavaly ősszel bemutatott, s most piacra dobott S-Type-pal, máris egy lépcsővel lejjebb lépett. Az idén e típusból összesen 42 ezer darab eladását tervezik.

Magyarországon 14 Jaguarra akadt vevő 1998-ban; az idei eladásokon várhatóan itthon is lendít az S-Type, amelyből a remények szerint legalább 25 darabnak lesz magyar tulajdonosa. A hazai forgalmazó, a Cél Csoporthoz tartozó Jaguar Hungary Kft. a további piachódításra készülve, a közelmúltban újra megnyitotta Budapesten a belvárosi bemutatótermét, s 2001-ig öt-hat tagú dealer-hálózatot épít ki. –

Ajánlott videó

Olvasói sztorik