Gazdaság

A Rába Rt. konszolidált főbb mutatói

*Nem auditált

Zalán Barnabás, a Rába Rt. 53 éves, szakközgazdász végzettségű vezérigazgatója úgy emlékszik vissza az első néhány napra, amikor 1991 októberében elfoglalta Horváth Ede korábbi székét, hogy nem érte meglepetés: a vállalat válságban volt. A cég az 1990-es 2,7 milliárd forintos veszteség után 1991-et is félmilliárdos ráfizetéssel zárta, s 9 milliárd forint volt a lejárt adóssága. A kezdet azért is nehéz volt, mert még a második-harmadik vezetői szinten is komoly hiányosságok mutatkoztak, amit egyébként azóta sem lehetett pótolni. “Tisztában voltam a Rába teljesítőképességével: az elavult konstrukciós palettával, az egyetlen típushoz kötődő napi 450-es őrült darabszámmal. A technikai háttér elavult, nagy része alkalmatlan volt a korszerű járműgyártáshoz szükséges pontosságra. Át kellett állítani a kötött formát rugalmas gyártásra.” 1993-tól folyamatosan lecserélték a termékeket. Villámgyors műszaki fejlesztésre volt szükség, és emiatt a fejlődés klasszikus útját le kellett rövidíteni. Ma már látszik, sikerült: a termékek jók, valamennyi megcélzott – 8 tonnánál nagyobb – haszonjárműhöz tud szállítani a Rába olyan saját konstrukciójú, minőségi futóművet, amely teljesíti a legigényesebb feltételeket, zajszinteket, teljes mértékben megfelelve az uniós normáknak is. S emellett ott a nagy büszkeség, a Rába buszcsalád.

1997.(milliárd forint) 1998.*
(milliárd forint) (1997. = 100,0)
Belföldi értékesítés nettó árbevétele 22,52 23,89 106,1
Exportértékesítés nettó árbevétele 26,88 30,62 113,9
Összes értékesítés nettó árbevétele 49,40 54,51 110,4
Üzemi tevékenység eredménye 2,57 2,99 116,2
Adózás előtti eredmény 2,86 3,87 135,3
Adózott eredmény 2,71 3,80 140,4
Mérleg szerinti eredmény 2,54 3,75 147,5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik