Tízszeresen túljegyezték a befektetők a Goldman Sachs amerikai befektetési bank részvényeit az első nyilvános kibocsátás alkalmából. Az 548 millió darabos – eddig zárt körben birtokolt – részvényállományból 69 milliót hoztak nyilvános forgalomba, ám közel 800 millióra lett volna vevő. A részvény árát az előzetesen megadott 45-55 dolláros sáv felső határa közelében, 53 dollárban határozták meg (ám rögtön az első kereskedési napon több mint 40 százalékkal felszökött az árfolyam, hogy aztán a következő napokban némileg visszaessen). A felkínált csomag így 3,66 milliárd dollárt tett ki, ennél nagyobb volumenű bevezetésre a New York-i tőzsdén ez idáig egyszer került sor, tavaly októberben a Conoco 4 milliárd dolláros piacra lépésekor. A piac ítélete szerint a bevezetés után 35 milliárd dollárt ért a 130 éves múltra visszatekintő Goldman Sachs egésze, ugyanekkor a nagy konkurensek közül a Merrill Lynchet 31 milliárd, a Morgan Stanley Dean Wittert 59 milliárd dollárra értékelték az aktuális árfolyam alapján. Intézményi befektetők szerint a pénzügyi portfóliókban stabil helye lesz a Goldman-papíroknak. –
- 22:48 Európa Liga-elődöntőstől erősít Elek Gábor kézilabdacsapata
- 22:03 Molnár Áron Orbán döntéséről: Szembenézni nem mer a tettei következményeivel
- 21:43 A DVTK beugrós edzője azonnal nyert, 714 nap után védett az Újpest kapusa, kikapott a ZTE
- 21:37 A nap legfontosabb hírei - 2026. 04. 25.
- 21:28 Rengeteg kondenzcsík jelent meg Budapest felett, elmagyarázták, mi áll a jelenség mögött
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiboczék már várják
- 21:12 Szenzációs lelet: a honfoglaló elit három tagját találták meg Akasztón
- 20:51 Egyetlen bombagól elég volt, újra élen áll az Arsenal
- 20:19 Magyar Péter felszólította a NAV-ot és a rendőrséget, tartóztassák le a NER-es oligarchákat, akik milliárdokat menekítenek külföldre
- 20:17 Freddie a választás után két héttel visszatérhetett a SzerencseSzombat műsorába
- 19:54 Vámos Petráék kiejtették a Fradit a Bajnokok Ligájából
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 19:28 Zelenszkij Azerbajdzsánt nézte ki az oroszokkal folytatandó béketárgyalások helyszínének
- 19:07 Így állt bosszút Lamborghini a Ferrarin
- 18:51 Akár az El Clásicón válhat bajnokká az FC Barcelona
- 21:17 Panyi: Orbán Viktor az Egyesült Államokba utazik a focivébére, Tiboczék már várják
- 18:42 Lengyel Tamás Orbán bejelentésére: Mit bizonyít ez azon kívül, hogy hatalmas a hiúsága?
- 19:38 Ötöslottó: itt vannak az e heti nyerőszámok
- 09:45 Így szórta el a vagyonát Fekete Pákó: „Csak a buli és a haverok számítottak, nem tanultam meg kezelni a pénzt”
- 15:56 Új ellenséget talált magának Trump: Isten földi helytartóját
- 15:41 Amint kiderült, hogy körözi a rendőrség, lemondott a Fidesz szegedi elnöke
- 10:34 Ötmilliárd forint kulturális támogatást szórtak ki az utolsó pillanatban, a függetlenek semmit, Tiborcz és Vidnyánszky körei milliókat kaptak
- 16:28 Beszaladtak a pályára ünnepelni a drukkerek, de egy perccel később elúszott a feljutásuk
- 10:33 Hirdetésektől a lombszívó gépen át a frizbipályáig – közzétette kampányelszámolását a Kétfarkú Kutya Párt
- 07:28 Egy fideszes exminiszter és egy MCC-s vezető sem akar beülni a Richter igazgatóságába
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
