Elsődleges célja a módszer kidolgozásának a szolgáltatás minőségének megtartása, sőt növelése mellett az, hogy minél hatékonyabban lehessen felhasználni a meglévő szűkös – és a gyorsan bővülő előfizetői tábor igényei miatt egyre szűkösebbnek tűnő – frekvenciatartományt. A hazai GSM-piac vezető cégének két fiatal szakembere – Kolonits András cellatervező és Kiss Tamás rendszerhangolással foglalkozó menedzser – nevével jegyzett megoldás lényege, hogy a meglévő cellákon belül tudták növelni a beszédcsatornák számát. (A módszer egyik fontos építőköve a svéd Ericsson cég cellateljesítményt növelő multiplikátora.) A GSM 900, 1800 és 1900 megahertzes frekvencián működő cellás rendszerben egyaránt alkalmazható módszer segítségével a hálózatbővítés fajlagos beruházási költséges 12 százalékkal csökkenthető. A megoldást tesztelés után 1997 novemberében vezették be először a Westel 900 budapesti hálózatában. Azóta 1,6 milliárd forintos volt a megtakarítás, ami a következőkben évi 2 milliárdra emelkedhet. Az új frekvenciatervezésnek köszönhetően a GSM-hálózat kapacitása 50 százalékkal növekedett. Emellett javult a hívásbiztonság, 20 százalékkal csökkent az „eldobott” hívások és 30 százalékkal kevesebb lett a sikertelen cellaátadások aránya. Az új eljárást már számos nemzetközi konferencián ismertették, ahol a felsorolt előnyök mellett azt a tényt tartották különösen fontosnak a külföldi szakértők, hogy az bármikor bevezethető, nem igényel speciális szoftvert és a berendezésszállítótól függetlenül alkalmazható.
- 21:59 Idegenben nyert rangadót a Puskás Akadémia és az ETO FC
- 21:53 Lengyel külügyminiszter: Pénzutalásokkal és felvételekkel tudjuk bizonyítani, hogy Orbánék együttműködtek az oroszokkal
- 21:51 Hodász András a fogolykiváltó imáról: Miért a korrupt politikusokért szerveznek imát, és miért nem a pápáért vagy a betegekért?
- 21:21 A nap legfontosabb hírei - 2026.10.17.
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 20:38 Csak a szokásos: ismét hatot kaptak Orbánék Münchenben
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 20:29 Meghalt a Star Trek színésze, Michael Forest
- 20:15 Hullámzó meccsen, szoros végjátékban nyert Odensében az ETO
- 20:01 Ezek a borzongató filmek akkor is a fejünkben maradnak, amikor már kikapcsoltuk a tévét
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
- 19:51 Újranyithat Iványi Gábor szegedi iskolája is
- 19:35 Ötös lottó: itt vannak az e heti nyerőszámok – 5 milliárd forint volt a tét
- 19:10 Kiütötték Orbán szövetségesét: Babisék egyetlen mandátumot sem szereztek Csehországban
- 20:33 Takács Péter megfejtette: Magyar Péter miatt esik brutálisan a születésszám Magyarországon - megjött a kormányfői válasz
- 17:30 „Ha egy medve megjelenik az utcán, azonnal lelövetem” – támadás ért egy nőt, aki gyerekét vitte az iskolába
- 21:04 Csatatérré változott a milánói Dóm tér, összecsaptak a tüntetők és a rendőrök
- 14:38 „Szánalmas” – Lannert Judit kiakadt a Fideszen és a Mi Hazánkon
- 15:34 Orbánék reagáltak a Koncz Zsófia elleni feljelentésre: színvonaltalan, valótlan, rágalom
- 10:51 Magyar Péter: Meghívtuk Zelenszkijt október 23-ára, de nem gondolnám, hogy eljönne
- 15:56 17 országból próbálja visszaszerezni a NAV a gázmaffia eltüntetett 67 milliárdját
- 20:39 Fordulat a piacon, már többen adnának el ingatlant, mint ahányan vennének
- 15:41 Ezért ne tároljuk a diót és a mogyorót megpucolva télre
- 19:55 Elvesztette eszméletét egy ütközés után a Chelsea világbajnok kapusa
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
