Az Inter Európa Bank (IEB) idei rendes éves közgyűlése 6 százalékos osztalék kifizetéséről döntött; a pénzt 1999 májusának utolsó napjától június 10-ig kaphatják meg az arra jogosultak. A hitelintézet 1998-at egyébként minden eddiginél gyengébben zárta, amiben nem kis szerepe volt az 1 milliárd forintot meghaladó veszteséget produkáló New York Brókernek. Az IEB tavaly közel 132 milliárd forintos mérlegfőösszeg mellett mindössze 59 millió forintos konszolidált adózott eredményt produkált. Ezt azonban tovább csökkentette az általános tartalék képzése, így a mérleg szerinti eredmény 13,6 millió forint lett. Mindezzel párhuzamosan a bank éves – nem konszolidált – eredménye csupán 412 millió forintra rúgott. A jövőre vonatkozó elképzelések között a részvényesek áldásukat adták az 1999. évi pénzügyi tervre, valamint meghallgatták a bank távlati fejlesztési tervét is. Ez utóbbi szerint az IEB 2003-ig terjeszkedni kíván a lakossági piacon, négy év alatt 4 százalékra növelve a mai 1 százalék alatti részesedését. E tervekhez – új forrás gyanánt – a hitelintézet részvényekre váltható nyilvános kötvények kibocsátását tervezi, várhatóan 200 millió forintot meghaladó értékben.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
