A magyar idegenforgalmat érzékenyen érintheti a szerbiai háború. Mint Molnár Gabriella, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének elnökhelyettese elmondta, a szakma tart a beutazások csökkenésétől. Egyelőre csak kevesen mondták le útjukat ilyen indokkal, de a szezon csak májusban indul, s ha a bombázás elhúzódik, többen maradhatnak távol. Elsősorban a messzi országokból jövő vendégek választhatnak más célt, ők ugyanis kevésbé különböztetik meg egymástól a régió államait, mint az európaiak. Ugyanakkor nem valószínű, hogy a horvát tengerpart helyett inkább a Balatont választják azok a turisták, akik számára még mindig összemosódnak a volt Jugoszlávia tagköztársaságai. A magyarok egyébként élénken érdeklődnek a horvátországi programok iránt, nem riasztja őket a háború. Ami a légi átmenő forgalmat illeti, a Görögországba tartó repülők útvonala távol esik a bombázókétól, Törökország viszont a kurd helyzet miatt nem keresett – a német utazási irodák például egyenesen lebeszélik ügyfeleiket az ottani nyaralásról.
- 03:35 Klopp az egyik legfájóbb liverpooli emlékéről: „Feküdtem a kanapén, majd a következő pillanatban úgy éreztem magam, mint aki sztrókot kapott”
- 22:35 A hosszabbításban kiharcolt döntetlennel búcsúzott az NB I-től a Mezőkövesd
- 20:55 Kubatov tökéletes választása úgy hagyta faképnél a Fradit, hogy az csak úgy nyekkent
- 20:17 Kucsera Gábor a drogügyéről: Csináltam egy hibát, vállaltam érte a felelősséget
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 20:02 „Minden eszközt bevetnek” – hajtóvadászat a börtönőrök lemészárlásával kiszabadított francia bűnöző, A légy után
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 19:10 Verstappen panaszkodott, Leclerc behúzta a szabadedzéseket
- 19:06 EP-listavezetői vita: Dobrev szerint nincs idő 2026-ig, Toroczkai bárkivel fogadna, hogy június végén is fideszes kormány lesz
- 18:55 Már tollasodnak a bibicfiókák az alföldi pusztákon
- 18:28 Elég jól sikerült a casting a Marlon Brando-életrajzi filmnél, amiben Billy Zane játssza a színészlegendát
- 18:05 Napirend után: Visszaállhat Magyar Péter a Fideszhez?
- 18:04 A Juventus kivágta az újságírót megfenyegető Allegrit
- 17:55 Egyre keresettebb hazánkban a spenót
- 17:17 Szijjártó Péter: Megpróbálnak befolyásolni minket a szélrózsa minden irányából. Ennek vannak különböző formái, például a hackertámadások
- 20:05 Elek Gábor kézicsapata feljutott az NB I-be
- 15:02 A megkérdőjelezhető ízlés szobra lett a Radetzky-laktanya csodaszarvasos főkapuja
- 15:29 Zivatar és felhőszakadás okozhat veszélyt, riasztást adtak ki
- 13:46 Pünkösdhétfőn tovább csökkennek az üzemanyagárak
- 16:02 Elítélték a nyitott ajtóval elinduló buszsofőrt, aki áthajtott a leszálló, és kerekek alá eső asszonyon
- 19:33 Menczer Tamás az orosz hackerbotrányról: „Miről beszélgetünk?”
- 12:15 Kína lábtörlőjeként beszélt Magyarországról egy republikánus szenátor Hszi Csin-ping látogatása miatt
- 13:09 Bőrig áztak az Azahriah és a Tisza közös kollekciójára vágyó rajongók
- 17:08 Kóbor János özvegye: A házat úgy hagytuk, ahogy az utolsó közös napunkkor volt, minden ugyanott van
- 16:48 A NAV sportpénzeket érintő költségvetési csalásos nyomozása kavarta fel a kampányt Gyöngyösön
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!