A győri Audi Hungária Motor Kft. nemcsak az árbevételét, hanem adózás előtti eredményét is megkétszerezte 1998-ban, s ezzel rekordévet zárt. Az ingolstadti Audi AG 100 százalékos tulajdonában lévő győri gyárkomplexum nettó árbevétele megközelítette a 3,7 milliárd márkát, adózás előtti (és a kedvezmények miatt egyben az adózási utáni) eredménye pedig 339,4 millió márkára nőtt. A cég – szemben az 1997-es 198 millióval – tavaly több mint 340 millió márkát fordított beruházásra, elsősorban hajtókar- és főtengely-megmunkáló berendezések telepítésére. A társaság így eddig már több mint egymilliárd márkát fektetett be Magyarországon. A győri motorgyárban tavaly közel 1 millió erőforrás készült, az 1997. évi nem egészen 600 ezer után. Az év végén már napi 3900 motort gyártottak. Az autószereldében 1998 során 13,7 ezer TT Coupét állítottak össze. A napi teljesítmény: 180 kocsi három műszakos termeléssel. Az idei tervekben mintegy 1,1 millió darab erőforrás és 50 ezer TT szerepel, s tavasztól már a TT Roadsterrel is kibővült a termékpaletta. Az első félévben Győrben bevezetik a szombati munkanapot is. Az Audi az idén motorfejlesztő központot épít és tovább bővíti itteni logisztikai hálózatát is.
- 22:56 Gulácsiék hatalmas verést kaptak otthon, csoda történt az Old Traffordon
- 21:44 Navracsics: Feledy Botondék jó szakmai munkát végeztek, ezért is kértük fel őket
- 21:24 RTL: Legalább 55 millióba kerülhetett Orbán kétnapos kazahsztáni útja
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
- 21:13 Személycserék hete: új legfőbb ügyészt választottak, Feledy Botondnak ajtót mutattak
- 21:01 Sallaiék elvették a Stuttgart veretlenségét a Bajnokok Ligájában
- 20:52 A nap legfontosabb hírei - 2026.11.03.
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 20:00 „Feledy Botond elemzői tévedése: nem vette figyelembe, hogy Magyarországon élünk”
- 19:50 Elek Gábor csapata majdnem megfricskázta a Fradit a Népligetben
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 19:34 Nagy európai bojkott körvonalazódik az orosz hokisok visszatérése miatt
- 19:21 A korábbi miniszterelnök kapott felkérést Svédországban a kormányalakításra
- 19:00 Elmarad Matolcsy György személyes meghallgatása
- 18:56 Termékvisszahívás: mérgező nehézfémet tartalmaz ez a borotva
- 19:41 Kinevezték az Új Színház és a Madách új igazgatóját
- 16:19 Autóipari válság: Több ezer embert küld el a Magyarországon is termelő Schaeffler
- 14:23 Minden jel arra utal, hogy megvan az új James Bond
- 10:57 Kik voltak 1956 hősei, és milyen újdonságokat derített ki róluk egy friss kutatás?
- 17:56 Trump bejelentette, hogy év végén leállítják Izrael évi négymilliárd dolláros támogatását
- 20:09 A rendőrség elfogott egy nőt, aki megölt egy idős nőt Újpesten
- 10:05 Meghalt a spanyol csatár, aki az ellenfél kapusával ütközött
- 12:14 Messze elmarad a hazai nagy büntetőügyekben elfogadott óvadékoktól Matolcsy 30 milliója
- 10:39 Kitiltották a Hír TV két munkatársát a Parlamentből
- 21:20 Letartóztatták a szerb Hidrometeorológiai Intézet igazgatóját
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
