Ma a felvásárlások és a fúziók korát éljük a gyógyszeriparban. A nagyok – nem önzetlenül – egymás karjaiba futva próbálnak talpon maradni, illetve előrelépni. “Mielőtt bárki fejében megfogalmazódna, hogy a kicsiknek hamarosan befellegzik, hiszen a közeli jövőben fél-, vagy legfeljebb egy tucat társaság határozza majd meg a világ gyógyszerpiacát, a gondolatot és a mögötte húzódó félelmet gyorsan el kell hessegetni” – állítja Bogsch Erik, a Richter Gedeon Rt. vezérigazgatója. Ahhoz, hogy a Richter megőrizze függetlenségét és eredményes maradjon, évente legalább két-három új terméket kell piacra vinnie, ehhez pedig stratégiai szövetségesekre lesz szüksége. Bogsch a továbbiakban a kőbányai gyógyszergyárhoz hasonló méretű cégekkel közösen akarja folytatni a kutatásokat, a nagyobbaktól pedig licenceket venne, s profitálna marketingtudásukból, értékesítési hálózatukból. Erre a tapasztalatra szükség van azért is, mert minél előbb szeretné betölteni a regionális multi szerepét. Oroszországban már most is 8-10 százalékos a piaci részesedése, a térség többi részén azonban csak 1-3 százalékos. Bogsch Eriknek mindazonáltal nincsenek illúziói, elég csak a tavaly nyár végi orosz válságra gondolni. “Mégis itt a helyünk, az esélyünk arra, hogy sikeres, független cég lehessünk, de ezt egy folyamatosan növekvő európai uniós és egyesült államokbeli exporttal kell kiegészítenünk.”
- 16:56 Ollóval és ceruzával támadt egy másodikos kisfiú a társaira, megszólaltak a szülők
- 16:44 Kellemetlen hibát orvosol az iPhone-ok legújabb frissítése
- 16:26 „Sulyok Tamásnak nincsen takargatnivalója” – reagált a Sándor-palota a DK vádjaira
- 16:20 „Békét Vietnámnak!” – ma is ez olvasható a miskolci kohászat egyik épületének falán
- 16:14 100 ezer alatti telefonokkal érkezik hazánkba a világ negyedik legnagyobb mobilgyártója
- 16:13 A Kutyapárt beint „a köztévé politikai Mónika show-jának”, és nem vesz részt a vitán
- 16:11 Akár 3 évet is kaphat, aki leveri a fecskefészket
- 16:10 Merész húzásra készülhet az edzőt kereső Barcelona
- 15:54 Ősi vírusok játszhatnak szerepet a depresszióban
- 15:51 Verőcei hajótragédia: ittas lehetett a motorcsónakot vezető férfi
- 15:50 Magyar Péter tüntetést szervez a Várkert Bazárhoz a köztévés vita idejére
- 15:49 A sokmilliós kutyajelmezben csaholó férfi felhagy eddigi életével, hogy valóra váltsa új álmát
- 15:43 Csuti ismét politikai vizekre evezett, szerinte „Karácsony Gergely nem százas és az sem, aki rá szavaz”
- 15:41 Az okostelefonok alternatívájának szánták, csúfos bukás lehet a vége
- 15:24 Fekete Tivadart előbb ki akarták csinálni, majd rendet vágott Nyíregyházán
- 07:06 Rúzsa Magdi a hármas ikreiről: Kétévesen már mondják, hogy „Édes Jézus, légy vendégünk…”
- 08:31 20 éve példátlan díjemelés jön a magyar vasúton, drágulhatnak az import termékek
- 05:40 Óriási medúzát fotóztak az űrből
- 06:21 Szerdán is lesznek zivatarok, az ország nagy részére figyelmeztetést adtak ki
- 14:57 Megvan a június 1-jei Békemenet mottója
- 10:08 Magyar Péter felszólította a közmédiát, hogy haladéktalanul egyeztessen a pártokkal a vita feltételeiről
- 10:47 Így csökkenthető gyógyszer nélkül a vérnyomás
- 11:01 Geszti Péter: Ha nem politikai szempontok alapján osztana pénzt a Filmintézet, nekem akkor is a sor végére kellene beállnom
- 06:21 „Divatos, de valótlan állítás az, hogy azóta semmi sem változott” – egy éve házasodott össze Vastag Csaba és Domján Evelin
- 11:32 Csúnyán átverték a nőt, aki tengerre néző szállodai szobát foglalt
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!