Nyolc, eddig a jegyzett A kategóriában szereplő társaság részvénye csúszik le április elsejétől a jegyzett B kategóriába a Budapesti Értéktőzsde döntése értelmében. Az ügy háttere, hogy a tőzsde közgyűlésének egy évvel ezelőtti határozata alapján különböző likviditási kritériumokat szabtak meg az egyes társaságokra, s amely cég kétszer egymás után nem tud a feltételeknek megfelelni, azt átsorolják. Az A kategóriás szereplés négy feltétele: legalább 5 milliárd forintos kapitalizáció; a tőzsdenapok legalább háromnegyedén legyen üzletkötés a papírra; az árfolyamértéken számított forgalom minden második tőzsdenapon haladja meg az 5 millió forintot; s fél év alatt a részvények legalább egyhuszada forduljon meg a tőzsdén. A fenti kritériumoknak a Brau, a Cofinec, a Dunaholding, a Gardénia, az IBUSZ, a Konzum, a Styl és a Zwack immár másodszor nem tudott megfelelni. Veszélyezónába került a Csopak és a Humán is, ezeknél most első ízben nem teljesültek a felsorolt elvárások. Ha a féléves vizsgálatkor is hasonló lesz a helyzet, ezek is a B kategóriában folytathatják. A döntés persze nem örök időkre szóló, hiszen azok a társaságok, amelyek a későbbiekben eleget tesznek az előírásoknak, egy év elteltével kérhetik a „felminősítést”. A B kategória esetében hasonló felülvizsgálatra először az idén félévkor kerül sor, így onnan csak jövőre „eshetnek le” részvények a C osztályba; addig csupán a frissen bevezetett papírok szerepelnek e legalsó tőzsdei kategóriában. A likviditási kritériumok alkalmazása egyébként a korábbiaknál sokkal tisztább helyzetet teremt, és a befektetők számára kifejezetten előnyösnek ígérkezik, hogy az egyes kategóriák valóban iránymutatóként szolgálnak majd.
- 12:36 Matt Damon készen áll feléleszteni a Bourne-franchise-t
- 12:34 „Fölfelé kell barátkozni” – Fodor Zsóka meglepő életbölcsességet osztott meg
- 12:34 Haaland az NHL-döntőn szurkolt, bemutatkozik a másik két házigazda – élő hírfolyam a foci-vb második napjáról
- 12:16 Kocsis Máté bocsánatot kért Magyar Péter édesanyjától
- 11:57 Rajt a vébén: Mexikó Dél-Afrikát, Dél-Korea a cseheket, a korszellem pedig Dragóner Attilát verte
- 11:57 Az országos esőzés ellenére továbbra is jelentős a vízhiány hazánkban
- 11:50 Kiderült: rekordösszeget szórtak ki Szijjártóék a választás előtt EKD-támogatásokra
- 11:47 Lángoló kamion, laposra préselődött kisbusz - sokkoló képek az M1-esen történt balesetekről
- 11:41 Spanyolországba igazolt a Győr 204 centis csatára
- 11:32 Orbán Győző visszavonta beadványát Hadházy Ákos ellen
- 11:27 Ketrecharc a Fehér Háznál: Trump látványos show-val ünnepel
- 11:22 Fegyvertisztítás közben meghalt egy 17 éves fiú Szerbiában
- 11:16 NAV: júliustól drágább lesz EU-n kívüli webáruházból vásárolni
- 10:59 Simor András: Rendszerváltást a gazdaságpolitikában is!
- 10:58 Szoboszlai csapattársa lemarad a vébéről, egyben vissza is vonul a válogatottól
- 11:47 Lángoló kamion, laposra préselődött kisbusz - sokkoló képek az M1-esen történt balesetekről
- 06:00 Kiváló üzlet reformátusoknak olcsó mobilszolgáltatást eladni: félmilliárdos osztalék jött ki belőle
- 09:18 NVB: Nem lehet kérdés a közvetlen elnökválasztás
- 09:23 Halálos baleset: hídpillérnek hajtott egy kamion, lezárták az M3-ast Budapest felé
- 08:16 Figyelmeztet a BM: hamarosan érvényüket vesztik ezek a személyazonosító igazolványok
- 04:10 Így halt meg a kommandós, aki elrabolta Horthy fiát
- 20:48 Horváth Éva hazaköltözött, fiai továbbra is Balin járnak iskolába
- 05:45 Retro vb-kvíz: Mennyire emlékszel az 1986-os világbajnokságra?
- 06:36 Négy vármegyében is zivatarokra figyelmeztetnek
- 06:25 Eltűnt egy 23 éves etióp nő Budapesten
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
