Vételi opciójának lehívásával a Postabank 95 százalékos tulajdont szerzett a Polgári Bank (PB) és a Pénzintézeti Központ Bank (PK) összeolvadásával létrejött Polgári Kereskedelmi Bankban (PKB). Emellett a Postabank egyfelől rendezte annak a 4,6 milliárd forintos alárendelt kölcsöntőke-kötvénynek a sorsát, amelyet annak idején a Postabank bocsátott ki, s a PK-hoz került hiteleit volt hivatott fedezni. Másfelől készpénzért visszavásárolta a kisbankhoz hajdan viszontgaranciával kihelyezett rossz befektetések még meglévő 2,1 milliárd forintos állományát. Arról azonban várhatóan csak február vége felé születik döntés, hogy mi lesz a sorsa az előzetes adatok szerint mintegy 40 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 6,25 milliárdos jegyzett és 9,5 milliárd forintos saját tőkével útjára indított banknak. A PKB a közös örökségből fakadóan jelenleg 40-50 ezer lakossági és hozzávetőleg 5-6 ezer vállalkozói számlát vezet; szolgáltatásaihoz 6 budapesti és 11 vidéki fiókban lehet hozzájutni.
- 22:37 Szerződést bontott orosz csapatával Sztanyiszlav Csercseszov
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
- 22:06 Rangadót nyert a Kecskemét és élre állt az NB II-ben
- 21:38 Ezek voltak a nap legfontosabb hírei
- 21:26 Telex: ráállították a készenléti rendőrség fejvadászait a szökésben lévő Matolcsyékra
- 21:00 A párom anyja lettem? – így öli meg a vágyat a párkapcsolati szereptévesztés
- 20:46 Itt az új tankerületi vezetők listája: a kormány 60-ból 55 igazgatót lecserél, a többi helyet újrapályáztatja
- 20:36 Egy nappal a BL-meccsük előtt dobták ki az edzőt
- 20:26 Németországban és Ausztriában is találtak életveszélyes tárgyakat halloweeni édességekben
- 20:16 200-nál is több második világháborús robbanótestet találtak egy budapesti építkezésen
- 19:57 Magyar Péter négy éve még gratulált és hosszú folytatást kívánt Ókovács Szilveszternek
- 19:49 WSJ: Trump felajánlotta Putyinnak, hogy amerikai közvetítéssel újra árulhatna gázt Európában
- 19:47 A tanár hangja pénteken már nem mindig jut el az utolsó padig
- 19:40 Torokfájás a síelés előtt: ugrott a hétvége?
- 19:21 Torokfájás: az első jeleknél már érdemes lépni
- 15:27 Nagy Ervin Ókovácsról: Havi 4,8 millió forint sem volt elég… külön prémiumokkal emelte a saját fizetését
- 16:20 HVG: A BYD egyelőre nem kapta meg a Szijjártó által ígért munkahelyteremtési támogatást
- 08:24 Soha ennyi orosz katona nem halt meg Ukrajnában, mint most vasárnap
- 16:53 Magyar Péter: Vége Ókovács Szilveszter rémuralmának
- 18:04 Az amerikai kampány eddigi legdurvább árulása
- 07:15 Kvíz: mennyit tudsz a Forma-1-es világbajnokokról?
- 14:31 „Egy ilyen széfbe is beleférne 9 milliárd forint, nem kell feltétlen kettő” – szakértőt kérdeztünk a Seszták Miklósnál talált széfekről
- 12:52 Parlament: Magyar szerint Orbán és Gyurcsány együtt akadályozták a rendszerváltás ígéretét
- 17:54 Úgy mellkasba térdelte a kapus az ellenfél csatárát, hogy leállt a szíve
- 22:19 Bizalomvesztés miatt azonnali hatállyal megszüntették Feledy Botond megbízatását a külügyi intézet élén
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
