Veszteségeinek rendezése jegyében tartott december végén közgyűlést a Titán Kereskedelmi Rt. A pécsi székhelyű társaság tulajdonosai leszállították az alaptőkét, annak érdekében, hogy a valós piaci értéket elérve válasszanak – várhatóan tavasszal – új profilt. Kárpáti Péter vezérigazgató szerint a cég vagyonának és ingatlanjainak hasznosítása, illetve bérbeadása megfelelő ütemben halad, így a pénzügyi rendbetétel után jöhet a feltőkésítés és az új üzleti célok megvalósítása. Az eddig vas- és műszaki áruk kis- és – főként – nagykereskedelmével foglalkozó cég a kilencvenes évek első felében még 10-15 százalékos részesedéssel bírt a honi piacon. Éves nettó árbevétele meghaladta a 6 milliárd forintot, foglalkoztatottjainak száma pedig jóval 600 fölött volt. A ma 75 százalékban a Magyar Fejlesztési Bank (valamint a dolgozók és a dél-dunántúli önkormányzatok) tulajdonában lévő Titán korábban országos hálózat kiépítésére törekedett. A tervek azonban nem teljesültek, s az 1997-es átfogó reorganizációs program sem volt eredményes. A társaság tavalyi nettó árbevétele 350-400 millió forintra, üzleteinek száma ötre, személyi állománya pedig 67 főre zsugorodott.
- 13:53 „Előbb volt Fradi-szurkoló, mint fideszes” – ferencvárosi legendák álltak ki Kubatov Gábor mellett
- 13:49 Volodimir Zelenszkij konkrét deeszkalációs alkut ajánlott Putyinnak
- 13:23 Rácz András: Putyin jár jól Trump üzletével
- 13:12 Gyerekként hajléktalan volt, most világbajnoki címet nyert az amerikai bokszoló
- 12:57 Tüdőelváltozás miatt műtét vár XIV. Leó pápára
- 12:40 Holttestet találtak a szegedi Zápor-tónál
- 12:31 Giga-Messi, fókaszieszta és embertorony a hét képein
- 12:23 Fenyegetést kapott Donald Tusk, a titkosszolgálat azóta új szintre kapcsolt
- 12:18 „Hihetetlenül erős eredmény” – Marchand skalpjára hajt az úszás új világklasszisa
- 12:13 Szabó Erika a megcsalásról: Manapság a nők úgy gondolkodnak, szültem két gyereket, mit várhatok még az élettől, inkább félrenézek
- 11:54 Ukrán dróntámadás bénította meg a Yandex szolgáltatásait
- 11:35 Micsoda bomba – nagyot szólt a magyar védő első gólja Portugáliában
- 11:20 „Gyermekvédelemről lehetetlen beszélni a nők biztonságának garantálása nélkül” – az isztambuli egyezmény ratifikálását kérik a női magazinok
- 11:14 Magyar Péter: A bukott hatalom emberei kiabálnak
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 09:12 Augusztus 20-i tűzijáték: feljelentést tesz Hadházy Ákos a belügyminisztériumi vizsgálat után
- 08:13 Dömsödi Gábort ma újra megválaszthatják Pásztó polgármesterének
- 21:15 Tóth Gabi fellépése miatt bejelentést tesz az Állami Számvevőszéknél Zugló polgármestere
- 06:04 Egy éve ilyenkor: mentek egy próbakört Pesten a luxusterepjáróval, fegyveres rendőrök várták őket
- 10:40 Kiadós eső áztatta az országot
- 10:56 Für Anikó: Az önsorsrontásig vagyok korrekt és becsületes
- 08:31 Bödők Gergely: A vadászat mint gyanújel – A Kaprinyák-ügy margójára
- 21:41 Schóbert Lara nem jutott tovább a Megasztárban – így énekelt
- 22:12 Ruszin-Szendi szerint 2025-ben, miután Magyar mellé állt, katonákkal figyeltették a megszólalásait
- 09:51 Több tucat házat pusztított el egy villámáradás Nepálban
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
