Alig egy hónappal az évzárás előtt végre sikerült elfogadnia a közgyűlésnek az Antenna Hungária (AH) Rt. idei üzleti tervét. Ezek után nem meglepő, hogy a jövő évi elképzelések még csak körvonalazódnak. Emellett sikertelennek bizonyult a főtulajdonos ÁPV Rt. által a műsorszóró megüresedett vezérigazgatói állására kiírt pályázata is, László Géza AH-elnök szerint azonban január közepére megtalálják a poszt betöltésére legalkalmasabb személyt. Egy biztos, az AH készen áll a tőzsdei bevezetésre, ahol a „B” kategóriára tarthat igényt. Jelenleg a 10,3 millió darab rész-vénynek valamivel több mint 13 százaléka forog közkézen, ami azt jelenti, hogy csak ez az önkormányzati és kisbefektetői tulajdonban lévő részvénycsomag jelenhet meg a parketten. Az egyelőre OTC-piacon forgalmazott AH-papírok árfolyama mostanában 180 százalék körül ingadozik. Szakértők pozitív irányú elmozdulást várnak, noha véleményük szerint a tőzsdén szereplő másik távközlési cég, a Matáv papírjának az AH-é nem lehet igazi konkurenciája.
- 19:31 Majdnem hét éve képtelen nyerni a Győr a Fradi otthonában
- 19:16 378 napig élt 4 önkéntes a NASA Mars-szimulációjában, elzárva a külvilágtól
- 18:58 Nem csupán az Aranycsapat esett szét, a magyar futball jövője is elveszett 1956-ban
- 18:55 Terrortámadásra figyelmezette Oroszországot az Egyesült Államok
- 18:40 Az Arsenal után a Manchester Cityt is elkapta az idény meglepetéscsapata
- 18:23 Már látni, hogy alakul Európa és Magyarország időjárása az elkövetkező héten
- 18:11 Újra tüntetnek a francia városokban, 400 ezren mehetnek utcára
- 18:08 Mellel akarta hazaadni a labdát, az év NB I-es öngólja lett belőle
- 17:52 Kínai céggel épít humanoid robotot a Meta
- 17:47 Pogacar a bukása utáni sérülésekről: Örültem annak, hogy életben vagyok és lábra tudok állni
- 17:09 Magyar Péter „nem hinné”, hogy megmarad a volt köztársasági elnökök fejenként 73 millió forintos kerete
- 17:07 Gerlóczy Márton: A kiskakas kettőszázhatvanhatmilliárd-ötszázmilliója
- 17:03 Rákay Philip panamáról és korrupcióról: Én a kreatív ügyekkel voltam elfoglalva
- 16:45 Beleszállt a Samsung az Apple-be az iPhone Duo hibája miatt
- 16:40 A Haas a versenyhétvége közben cserélte le Ocont
- 11:02 „Itt mindenki bűnszervezetet emleget” – újságírói munka a Matolcsy család ügyei körül
- 11:14 Elárulták, mi okozta Lauren Bennett, a Party Rock Anthem énekesnőjének korai halálát
- 12:56 Agárdi Szilvi: Az életben maradásért és megerősödésért ennem kell, de hatalmas fájdalommal jár
- 07:27 Oláh Gergő: Hozzánk ma senki ne küldje a gyermekét, hogy kopogtasson be véres arccal, horrormaszkkal, halottnak öltözve
- 17:07 Gerlóczy Márton: A kiskakas kettőszázhatvanhatmilliárd-ötszázmilliója
- 06:35 Ázsia Expressz: olyan páros esett ki, akit a nézők legszívesebben a döntőben is láttak volna
- 14:01 „Az egyetlen emberarcú kommunista volt” – Nagy Imre személyes tárgyai között értettünk meg többet '56-ból
- 13:40 A Szenegálból visszaforduló lengyel elnök csak a rohamrendőrökön átverekedve tudott bejutni az alkotmánybíróság épületébe – videó
- 15:25 Letöltendő börtönbüntetésre ítélték azt a két mentőst, akik szándékosan sérülést okoztak a később meghalt betegüknek
- 13:31 Az Astoria aluljárójában utcazenélt Azahriah
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
